Eldöntik, ki kövesse Dávid Ibolyát

A vasárnapi országos gyűlésen választhat új elnököt az MDF; az MTI úgy tudja, a pártvezetői tisztségre Makay Zsolt, az MDF országos választmányának elnöke kapta a legtöbb jelölést, őt Nagy Tamás Győr-Moson-Sopron megyei elnök követi.

MNO
2010. 06. 20. 10:03
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Az országos gyűlés előtt, még vasárnap délelőtt összeült a párt országos választmánya is. Ez a testület dönt arról, hogy a megyék által támogatott jelöltek közül melyik az a legfeljebb három személy, akikről az országos gyűlés küldöttei szavazhatnak. Az MTI MDF-es forrásból úgy tudja, Makay Zsolt választmányi elnök kapta a legtöbb jelölést, a megyék több mint fele őt szeretné a párt élén látni. Második legtöbb jelölést, szám szerint hetet, Nagy Tamás, a Győr-Moson-Sopron megyei elnök kapta.

Makay Zsolt még május 29-én, az előző országos gyűlés után azt mondta: az MDF tagsága június 20-án arra készül, hogy új vezetést válasszon, és ennek az új vezetésnek lesz majd a feladata felkészíteni a pártot az önkormányzati választásra.

A május 29-i országos gyűlésen az a javaslat kapott támogatást, mely szerint marad a régi elnökségi struktúra a párton belül. Tehát az a javaslat, mely szerint a párt elnökét két társelnök és öt elnökségi tag segítené, nem kapta meg a szükséges kétharmados támogatást.

Az MDF-nek azért kell új vezetést választania, mert Dávid Ibolya április 11-én, a választások első fordulójának éjszakáján lemondott elnöki tisztségéről.

(MTI)

Komment

Összesen 0 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.


Jelenleg nincsenek kommentek.

Szóljon hozzá!

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.