Nem mondanánk igazat, ha azt állítanánk, a nézők sebesre tapsolták a tenyerüket az első félidő elejének játékát látva: szó, mi szó, egyetlen gólhelyzetet sem jegyezhettünk fel az első negyedórában. Márpedig ez két, továbbjutásért harcoló együttestől nem volt elfogadható produkció. Uche szabadrúgás-gólja jóformán a csodával volt határos, már nem a kivitelezése, sokkal inkább a megtörténte, hiszen senki sem gondolhatta, hogy itt valaha is megrezdülnek a hálók. Szóval Uche beívelése mindenki feje fölött elszállt, miként Corvasz is a labda vonalával ellenkező irányba mozdult el, így nem is lehetett csodálkozni azon, hogy az a bal alsó sarokba vágódott (0-1). Hiába, ez a Jabulani már csak ilyen furfangos egy játékszer…
Szépen csordogált tovább az ásítást ingerlő találkozó, amikor a 33. percben Kaita egy teljesen ártalmatlan szituációban, a játéktéren kívül combon rúgta Toroszidiszt, s ezért – nagyon helyesen – Ruíz játékvezető azonnal kiállította. A magáról megfeledkezett játékos mezét a fejére húzva jelezte, legszívesebben elbujdosna a világ elől szégyenében. Rehhagel rögtön lépett az emberelőnyös szituációra, lehozta a védelem előtt szűrőként szerepeltetett Papasztathopuloszt, s helyére a támadó Szamaraszt küldte be. Meg is élénkült a görögök támadójátéka, előbb Gekasz ziccerébe vetődött bele Enyeama, majd Szamarasz okszizását vágta ki a gólvonalról Haruna. A 44. percben azonban már ő sem segíthetett, sőt, Szalpingidisz lövése éppen róla pattant a jobb felsőbe (1-1). A Panathinaikosz csatára történelmi gólt szerzett, hiszen ez volt Görögország első vb-gólja története során.
Az afrikai együttes lehetősége vezette fel a második játékrészt, Uche beadás szerű lövését Corvasz pöckölte ki a léc alól. Majd az 59. percben Gekasz ismételte meg első félidei helyzetét, az Enyeama elleni „ütközetet” most is a nigériai kapus nyerte. A kontrából pedig meglódultak a Szuper Sasok, ám Yakubu ziccerét Corvasz védte, a kipattanót pedig Obasi gyatrán a kapu mellé kotorta. Óriási lehetőség maradt kihasználatlanul mindkét oldalon.
A 71. percben aztán növelte előnyét a 2004-ben Európa-bajnokságot nyert Görögország: Ciolisz lövése kipattant Enyeamáról, az elsőként észlelő Toroszidisz a kapuba passzolt (2-1). Most tehát a görögöké volt a vezetés, de a tíz emberrel játszó nigériaiak sem adták fel, Yakubu lövése alig ment kapu mellé. Egész jó lett a játék irama, a gól mindkét csapatban benne volt, ám bennük is maradt, így végül a görögök 2-1-re megnyerték a találkozót.
GÖRÖGORSZÁG–NIGÉRIA 2-1 (1-1)
2010. június 17., 16.00, Bloemfontein, Free State-stadion, 48 000 néző. Vezette: Ruíz (kolumbiai).
Gólszerző: Szalpingidisz (44.), Toroszidisz (71.), ill. Uche (16.).
Sárga lap: Papasztatopulosz (15.), Ciolisz (60.), Szamarasz (88.), ill. Obasi (89.).
Piros lap: Kaita (33.).
Görögország: Corvasz – Vintra, Papadopulosz, Kirjakosz, Toroszidisz – Papasztathopulosz (Szamarasz, 36.) – Ciolisz, Kacuranisz, Karagunisz – Szalpingidisz, Gekasz (Ninisz, 79.). Szövetségi kapitány: Otto Rehhagel.
Nigéria: Enyeama – Odiah, Yobo, Shittu, Taiwo (Echiéjilé, 55.; Afolabi, 74.) – Kaita, Etuhu, Haruna, Uche – Odemwingie (Obasi, sz.), Yakubu. Szövetségi kapitány: Lars Lagerbäck.