Elővigyázatossági hitelmegállapodást kötne a kormány az IMF-fel

Új, elővigyázatossági hitelmegállapodást kötne a kormány a Nemzetközi Valutalappal (IMF) 2011-re – nyilatkozta az Fn.hu-nak Szapáry György, a miniszterelnök főtanácsadója.

MNO
2010. 06. 30. 6:55
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Orbán Viktor személyes gazdaságpolitikai tanácsadója az internetes lapnak elmondta: az a terv, hogy a jelenlegi, október végéig érvényes megállapodást két hónappal meghosszabbítják, majd 2011-re kötnének egy elővigyázatossági hitelszerződést. „Ez azt jelenti, hogy nincs szándéka a kormánynak lehívni a pénzt, mert fizetőképes, de egy ilyen megállapodás erősítené a piacok bizalmát, ami megjelenhet alacsonyabb kockázati felárakban, azaz a magyar állam olcsóbban juthatna kölcsönhöz a külföldi piacokon” – mondta Szapáry György.

Megjegyezte, hogy az államnak a jelenlegi keretből sincs szándéka több pénzt lehívni, a hosszabbítást azzal indokolta, hogy „ne legyen két hónapos lyuk” a mostani és a 2011-re kötendő elővigyázatossági megállapodás között.

Az elővigyázatossági hitelt – amelyről még nem kezdték meg a tárgyalásokat – várhatóan a jelenlegi megállapodáshoz hasonló feltételek és kamatok mellett biztosítja a nemzetközi szervezet.

Szapáry György hangsúlyozta, hogy a feltételek között az IMF azokat a lépéseket támogatja, amelyek a hosszú távú növekedést szolgálják.

A bankadót érintő kérdésre a miniszterelnöki tanácsadó megerősítette, hogy a tervezett 200 milliárd forintból a bankokra mintegy 130 milliárd jutna. A szakember nem tart attól, hogy a pluszteher miatt egyes bankok kivonulnak Magyarországról, mert, mint mondta, a pénzintézeteket hosszú távú érdekek vezérelik, amikor letelepednek egy országban, a magyar piac pedig a jövőben bizonyára növekedni fog, és továbbra is jelentős nyereséggel kecsegtet.

Az államháztartási hiányt illetően Szapáry György elmondta: a gazdasági akciótervben bejelentett lépésekkel a hiány az eredetileg tervezett 3,8 százalékos szintre csökkenthető. „Ez elkötelezettség”– közölte.

Megjegyezte, hogy ha nem történne kiigazítás, akkor a hiány 5 százalék körül lenne, mert a bevételek alacsonyabbak a tervezettnél, a kiadások pedig nagyobbak, túlköltekezés volt az előző kormány idején. A túlköltekezésre példaként említette, hogy a költségvetési intézmények kiadásaiban, a munkanélküli-segélyben, az Út a munkához programban, a MÁV és a BKV működési kiadásai terén vannak túlfutások.

(MTI, Fn.hu)

Komment

Összesen 0 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.


Jelenleg nincsenek kommentek.

Szóljon hozzá!

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.