Ameddig az illetékes hatóság nem kötelezi erre a nagyközséget, addig lezárva tartják a holtágba folyó Paks-faddi főcsatorna zsilipjét – tájékoztatta a Teol.hu-t Fülöp János, Fadd polgármestere. A témával kapcsolatban hétfő este bizottsági ülést tartottak, amelyen jelen voltak a környezetvédelmi hatóság, a Duna–Dráva Nemzeti Park és a vízügyi igazgatóság szakemberei is. Fülöp János elmondta: az már kiderült, hogy a láperdei víz nem mérgező, ám igen magas a szervesanyag tartalma.
Az önkormányzat azonban nem akarja kockáztatni, hogy ezt a vizet a nyári üdülési szezon idején beengedje a kiváló vízminőségű fadd-dombori holtágba, mert az algaállomány esetleg robbanásszerűen felszaporodna. Ha kötelezik a települést a zsilip felnyitására, akkor azt meg fogják tenni, de az esetleges negatív következményekért annak a szervnek kell vállalnia a felelősséget, aki az utasítást kiadta – húzta alá a polgármester.
Ugyanakkor a zsilip zárva tartásának is vannak negatív hatásai, hiszen így a környező mezőgazdasági területekről nem tud elfolyni a víz. A polgármester azt javasolja az érintett gazdáknak, hogy jelentsék be az elöntött területek nagyságát a falugazdásznak és az önkormányzatnak. A község vezetése azt szeretné elérni, hogy az illetékes szervek mondják ki: vis maior helyzetről van szó, a károk enyhítéséhez állami segítség szükséges. Fülöp János azt is elmondta, hogy a szakemberektől egy összefoglaló anyag elkészítését kérte a kialakult helyzetről és a lehetséges megoldásokról.
(teol.hu)
Az emberek biztonsága a tét – ezért terelnék át a kamionokat az autópályákra + videó















Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!