– Úgy hallottuk, két ember csontjait találták meg – meséli a közelben lakó ősz hajú, idős asszony, akitől a Hóvirág-hegyi házról érdeklődött a Szoljon.hu. – Úgy mondta a rendőr, aki engem is kihallgatott, hogy fiatalok voltak, és húsz esztendeje is van már, hogy elásták őket. De hogy kik lehettek, azt nem mondta, és én sem tudom – tette hozzá.
Szombat óta lázasan kutatnak emlékezetükben a környékbeliek: kik lehettek vajon azok a fiatalok, akik annak idején feltűnhettek a ház táján, és akikről az emberek most beszélnek. Mert tény: azt beszélik, hogy eltűnt egy fiatal pár, jó húsz esztendeje. A sors különös játéka, hogy a ház jelenlegi tulajdonosa egy nyugdíjas sebész főorvos, dr. Novák László, aki meglehetősen nagy szakértelemmel veszi kézbe a csontdarabokat.
– Valaki egykor feldarabolta azokat a testeket, amikhez ezek a csontok tartoztak – magyarázza, miközben mutatja is a vágási felületeket a csontokon. – Méghozzá nagy hozzáértéssel és rendkívül éles fűrésszel.
A tulajdonosok a múlt hét végén szombaton láttak neki, hogy felszedjék a terasz előtti, megsüllyedt járdát, és újat csináltassanak helyette. Egy gödröt találtak a felvert beton alatt, ami tele volt szeméttel, és amiről kiderült: valószínűleg a már régebben keresett kútra leltek rá. Betemetve.
– Éppen, hogy csak elkezdtük kiszedni a gödörből a szemetet, hogy utána normálisan be tudjuk tölteni a helyét, amikor különös dologra bukkantunk – mondta az ifjú házigazda.
(szoljon.hu)
Derüljön ki végre: káros vagy jótékony hatású a kávé?















Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!