Gyanútlan időseket loptak meg Fejér megyében

Szerelőnek adta ki magát két férfi Székesfehérváron, így loptak meg egy idős hölgyet. Hasonló trükkhöz folyamodtak tolvajok Enyingen is – adta hírül szerda délelőtt a Police.hu.

MNO
2010. 06. 30. 9:13
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

A vízművek munkatársainak kiadva magukat kértek bebocsátást ismeretlenek egy idős asszony Dózsa György úti lakásába. Míg az egyik látszólag a csapokat vizsgálta, a másik a nyugdíjszelvényt kérte. A lakástulajdonos a két férfi távozását követően észlelte, hogy a konyhaszekrényből közel százezer forintja tűnt el. A két férfi egyike fehér pólót viselt, rajta „Vízművek” felirattal. Társa kockás ingben és sötét mellényben volt. A férfi sántított. Harmadik társuk kint várakozott, nem ment be a lakásba.

Enyingen egy közel kilencvenesztendős asszonyt lopott meg két férfi. Villanyóra-leolvasónak adták ki magukat. Azt mondták, visszajár tízezer forint, de csak húszezresük van. Kifigyelték, hogy a néni honnan veszi elő a visszajárót, és miután hátracsalta egyikük a villanyórához, a másik kifeszítette a pénzt és ékszert rejtő szobai szekrény ajtaját. Az idős asszony kára több millió forint is lehet. Az elkövetők felkutatása a széles körű adatgyűjtés ellenére eddig nem járt eredménnyel.

(police.hu)

Komment

Összesen 0 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.


Jelenleg nincsenek kommentek.

Szóljon hozzá!

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.