Az elmúlt hetek, napok jelentős esőzései felbolygatták a csatornákban lakó rágcsálók életét, amelynek következtében több helyen megjelentek, illetve megjelenhetnek a felszínen is.
Pirisi Péterné, a Pécs Holding Zrt. illetékes osztályvezetője elmondta, hogy elsősorban közegészségügyi okokból, az esetleges járványveszély elkerülése miatt indult a patkánygyérítési akció – ugyanis ezeket a velünk élő rágcsálókat teljesen kiirtani lehetetlen. Elsősorban azokat a pécsi városrészeket vették célba az önkormányzattal egyetértésben és a Tettye Forrásház Zrt.-vel közösen, ahol az elmúlt évek gyakorlata azt mutatta, hogy gyakoribb a patkány. Így a lakott területeken lévő vízfolyások mentén, partszegélyeken, illetve a zárt szennyvíz- és csapadékvíz-elvezető csatornákban helyeztek és helyeznek el patkányirtószert. Csaknem ezerkétszáz csatornafedél alá kerül anyag a Kertvárosban, az Uránvárosban, illetve a város más pontjain.
Pirisi Péterné leszögezte: a megelőzést szolgáló munkák során erre a négy nagyobb területre koncentrálnak, ám ez nem jelenti azt, hogy ha kell, másutt ne lépnének fel a szaporodó kártevők ellen. Akár az ÁNTSZ jelzésére, akár lakossági bejelentés esetén azonnal megkezdik a gyérítést.
(bama.hu)
Így vinné háborúba Európát a NATO főtitkára














Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!