Barsi József elmondta: a bíróság emberölés bűntettében állapította meg a 28 éves vádlott, Németh Attila bűnösségét. Az ítélet nem jogerős, mert az ügyész életfogytig tartó büntetés kiszabásáért és a különös kegyetlenséggel elkövetett emberölés megállapításáért, míg a vádlott és védője felmentésért, másodlagosan pedig enyhítésért fellebbezett. A szóvivő közölte: a bíróság nem talált enyhítő körülményeket, viszont súlyosbítónak találta a vádlott kitartó szándékát, a családokon belüli erőszak elszaporodását, továbbá azt, hogy a férfi a bűncselekményt próbaidőre bocsátás alatt, fegyházbüntetéséből feltételesen szabadulva követte el.
A vádirat szerint a 15 éves lány azt kérte a férfitól, hogy javasoljon olyan eldugott helyet, ahol egyik udvarlójával találkozhat. Előtte – a család előtt titokban tartott – nemi viszony volt közöttük. A lány nővérének élettársa egy Salgótarján külterületén álló, épülőfélben lévő hétvégi házat ajánlott, ott meg is kereste az egyedül tartózkodó lányt 2008. július 19-én. Miután a lány közölte, hogy véget akar vetni a viszonyuknak, a férfi egy téglával legalább négyszer-ötször fejen ütötte. A sértett halálát koponyatető- és koponyaalapi törés, valamint légzésbénulás okozta. A férfi fojtogatni is próbálta a lányt, mert úgy látta, hogy még mozog, majd elszaladt. Ezután még aznap a lány keresésére indult a család többi tagjával együtt. Másnap visszament a tetthelyre, meggyőződött róla, hogy a lány meghalt, és akkor szólt a többieknek, hogy rátalált a holttestre.
(MTI)
Ali Baba mégsem távozott?















Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!