Holnaptól már nem kell félniük a gilisztáknak

Csütörtöktől nem lehet halat vagy hüllőt gömbakváriumban tartani, kör alapú kalitkában pedig madarat vagy más állatot, a társállatként tartott kutyák számára legalább 10 négyzetméteres területet kell biztosítani, illetve négy méternél rövidebb eszközzel nem lehet tartósan kikötni az állatot – többek között e szabályokat is tartalmazza a július 1-jén hatályba lépő „A kedvtelésből tartott állatok tartásáról és forgalmazásáról” szóló kormányrendelet.

MNO
2010. 06. 30. 9:58
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Az MTI megkeresésére Czerny Róbert civil állatvédelmi ombudsman – a Fehérkereszt Állatvédő Liga munkatársa – elmondta: a rendelet célja, hogy a magánházaknál és az állatokat árusító üzletekben olyan tartási körülményeket biztosítsanak a hobbiállatoknak, amelyek megfelelnek az állatvédelmi törvénynek és a kedvtelésből tartott állatok igényeinek is.

Az állatvédelmi ombudsman külön kitért arra, hogy ebbe a körbe tartozik minden olyan kedvtelésből tartott állat – rendszertani besorolás nélkül –, amelyeket az ember hobbiból tart a közvetlen környezetében. Ilyen lehet többek között a kutya, a macska, a ló, a kanári, a díszhalak, egyes hüllőfajták, de akár a giliszta is.

Ez utóbbinak azért van jelentősége a szakember szerint, mert most még akár automatából is árusítható a giliszta a horgászok számára csaliként, csütörtöktől pedig ez a lehetőség a kormányrendelet szerint megszűnik.

Czerny Róbert felhívta ugyanakkor a figyelmet, hogy az elmúlt évtizedben megalkotott állatvédelmi jogszabályok tapasztalata szerint még mindig nem igazán érték el eredeti céljukat, mivel a felelős állattartást továbbra is kevesen gyakorolják Magyarországon. Ezek a jogszabályok ugyanakkor számos civil szervezet és magánember figyelmét ráirányították az állatvédelem fontosságára. Továbbá vannak már olyan bírói ítéletek is, amelyek a büntető törvénykönyv alapján állatkínzásért – igaz, nem hosszú idejű, féléves – fogházbüntetést szabtak ki például olyanokra, akik rossz körülmények között tartották az állatot, vagy a lakásuk erkélyéről dobták ki a kutyájukat.

A szakember ugyanakkor felhívta a figyelmet arra is: a vonatkozó jogszabályok között nincs koherencia. A büntető törvénykönyv csak a gerinces állatok kínzását rendeli büntetni, az állatvédelmi törvény pedig nem határozza meg pontosan a védendő állatok körét.

A most hatályba lépő kormányrendelet viszont már pontosítja a védendők körét, amikor rendszertani besorolástól függetlenül védendőnek tekinti az állatokat.

Annak érdekében, hogy az állatvédelem súlya a jövőben nagyobb legyen, és az eddigieknél szervezettebb keretek között folyhasson, a Fehérkereszt Állatvédő Liga és a Cerberos Állatvédő Egyesület július 18-án Ráckevén, a Savoyai-kastélyban meghirdeti az első állatvédelmi őrség toborzóját.

Az állatvédelmi őrségek az elképzelések szerint a településeken úgy működnének, mint a polgárőrségek, azaz civil kezdeményezésként. Ahhoz azonban, hogy ezek a szervezetek működhessenek , egy adott településen a helyi önkormányzattal és a rendőrséggel szerződést kell kötniük, mivel önállóan nem intézkedhetnek, csak rendőr vagy önkormányzati megbízott jelenlétében. Emellett a Fehérkereszt Állatvédő Liga szakmailag is ellenőrizné a tevékenységüket – közölte Czerny Róbert.

(MTI)

Komment

Összesen 0 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.


Jelenleg nincsenek kommentek.

Szóljon hozzá!

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.