Az eurót hétfő délelőtt fél tízkor 277,76 forinton jegyezték a bankközi kereskedelemben a péntek délután hat órakor tartott 279,04 forint után. Hétfőre virradóra a jegyzés 276,50 közelében ingadozott a nemzetközi devizakereskedelemben.
A dollárt hétfőn 223,45 forinton jegyezték, 1,2442 dolláros euróárfolyam mellett. Péntek délután hat órakor a dollárt 225,60 forinton, az eurót 1,2368 dolláron jegyezték. A svájci frank jegyzése hétfő délelőtt 202,42 forint a péntek délutáni 203,26 után, 100 japán jent 246,23 forinton jegyeztek 249,19 forint után.
Hétfőn erőteljes lendületet vett a befektetői kockázatvállalási hajlandóság a nemzetközi devizapiacokon, köszönhetően a kínai jegybank szombati bejelentésének a rugalmasabb jüanárfolyam-politika alkalmazásáról. Az intézkedés nem jelenti a jüan azonnali felértékelését, de elemzők szerint hatásában az árfolyam mérsékelt ütemű erődösödését vonja maga után.
A kínai lépést lendületes emelkedéssel üdvözölték az ázsiai, majd az európai tőzsdék is, mivel Kína világgazdasági fellendülésbe vetett bizalmának jeleként értékelték, és elégedetten nyugtázták a világ harmadik legnagyobb nemzetgazdaságának növekvő fizetőképességét is.
Az értékpapír-piaci és devizapiaci befektetői hangulat egyértelműen pozitív fordulatot vett hétfőn, és ezzel együtt erősödött az érdeklődés a kockázatosabb befektetési eszközök iránt, nem utolsósorban az olaj, a fémek és egyéb nyersanyagok iránt remélt növekvő feldolgozói keresletnek köszönhetően.
A javuló kockázatvállalási hajlandóságot most is, mint rendesen, híven tükrözte az euró erősödése a dollárral szemben. A zloty hétfő reggel 4,04 körüli eurójegyzésről 4,02 körülire, a cseh korona 25,74 körüli eurójegyzésről 25,67 körülire erősödött.
A forint és a térségbeli devizák árfolyama a kereskedők szerint továbbra is az euró-dollár árfolyamnak a nemzetközi befektetői kockázatvállalás alakulását tükröző mozgásához igazodik, bár a forint esetében akár 2-3 forint széles sávon belüli ingadozással. A forint árfolyamára nem lesz hatással a jegybank hétfői kamatdöntése, amennyiben az megfelel a piaci várakozásoknak, a kamattartásnak.
(MTI)
A magyargyűlölő román klubelnök rátámadt Kovács István játékvezetőre a rangadó után















Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!