Kedden csak az államfőválasztással foglalkoznak

Az Országgyűlés a jövő héten választja meg az új köztársasági elnököt, valamint az Állami Számvevőszék (ÁSZ) elnökét és alelnökét. • Csütörtök délután hallgatja meg a Fidesz–KDNP Schmitt Pált

MNO
2010. 06. 24. 9:09
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Balsai István, a Fidesz frakcióvezető-helyettese a csütörtöki házbizottsági ülés után újságíróknak elmondta: jövő kedden csak az államfőválasztás lesz a parlament napirendjén; ekkor szavaznak a köztársaságielnök-jelöltekről, a megválasztott személy aznap le is teszi az esküjét. A keddre tervezett törvényjavaslati viták átkerültek hétfőre – közölte.

Bejelentette azt is, hogy hétfőn szavaz a Ház az ÁSZ elnökéről és alelnökéről. Ezzel kapcsolatban Balsai István kifejtette: a két tisztségviselőt július 5-i hatállyal neveznék ki, így Domokos László, a Fidesz képviselője addig tudja gyakorolni képviselői jogait, és részt tud venni az alkotmányról szóló szavazásokon, illetve az elnökválasztáson is.

Balsai István közölte: hétfőn döntenek az új alkotmányt előkészítő eseti bizottságot létrehozó határozati javaslatról. Ezzel kapcsolatban emlékeztetett, hogy 45 tagú bizottság készítené elő az alkotmányt, amelybe a kormánypártok 30, az ellenzék 15 tagot delegálna.

A frakcióvezető-helyettes kitért arra is, hogy a kormányoldalnak megvannak a jelöltjei a bizottság elnöki és három alelnöki posztjára, az ellenzék a nekik járó két alelnöki posztra jövő héten tesz javaslatot.

Arra a kérdésre, hogy ha Schmitt Pált megválasztják államfőnek, miként látja el választása napján a házelnöki teendőket, Balsai István úgy választolt: az éppen elnöklő parlamenti alelnök jelentheti be Schmitt Pál megválasztását.

Arra a kérdésre, hogy mikor kerülhetnek a parlament elé az Orbán Viktor által bejelentett 29 pontos gazdasági akcióterv törvényjavaslatot igénylő részei, Balsai István azt mondta: a jövő hét utáni hétig. Várhatóan megkezdik azok megtárgyalását is, a tervek szerint akkor három napos lesz az ülés.

(MTI)

Komment

Összesen 0 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.


Jelenleg nincsenek kommentek.

Szóljon hozzá!

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.