Két hét van a parlagfű kaszálására

Június 30-ig a földterületeket használóknak, tulajdonosoknak el kell végezniük a parlagfű első kaszálását – közölte a Magyar Agrárkamara (MA) hétfőn az MTI-vel.

MNO
2010. 06. 21. 10:28
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Két hét múlva már ellenőrzik a földhivatalok és a jegyzők a kül- és belterületek parlagfűvel való fertőzöttségét, ugyanis nagyjából ezt követően fejleszti ki a parlagfű a virágbimbó-kezdeményeit, majd kezd virágozni, s mivel pollenje az egyik leginkább allergizáló, már a virágzás előtt lépni kell ellene.

Ezt jogszabály írja elő, ahogy azt is, hogy a földterületeket a használóiknak olyan állapotban kell tartaniuk, hogy ott a növény virágai ne fejlődhessenek ki később sem. Ez folyamatos kaszálást jelent június végétől az első fagyokig – hívja fel a figyelmet közleményében az agrárkamara.

Az ellenőrzésről nem kötelező a hely használóját, tulajdonosát előre értesíteni, de nem kell véletlenszerű helyszíni szemlékre számítani. A korábbi adatokat és friss műholdas felvételeket felhasználva a Földmérési és Távérzékelési Intézet készít ugyanis egy parlagfű-veszélyeztetettségi térképet.

Az elhanyagolt területeket a szemlézők jelentik be a Mezőgazdasági Szakigazgatási Hivatalnak (MGSZH), amely elrendelheti a közérdekű kényszerkaszálást. Erről sem kell értesíteni az adott terület gazdáját. Adott esetben bírságot is kell fizetnie a gazdának, ezt a gyomosodás mértékétől és a terület nagyságától függően 15 ezer és 5 millió forint között állapítja meg a hivatal. A gondatlan gazdának a kényszerkaszálás költségeit is ki kell fizetnie.

A közleményben felhívják a figyelmet, hogy az MGSZH értesíti a Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Hivatalt, amely az agrártámogatások csökkentéséről, megvonásáról is dönthet, mivel azok kifizetése több elvárás mellett például a parlagfű ellen történő védekezést is feltételezi.

Az is elképzelhető, hogy szántóföldi táblákon hajtat végre kényszerintézkedést az MGSZH. Ugyanis amennyiben a parlagfű elleni közérdekű védekezést kultúrnövény károsodása nélkül nem lehet elvégezni, a kaszálást elrendelhetik, ekkor kártérítést sem kérhet a földműves – figyelmeztet az agrárkamara.

A kaszálást azonban a bel- és az árvíz sok helyen lehetetlenné teszi, ezért az MA más agrárszakmai szervezetekkel együtt kérte a szaktárcát, hogy a vis maior helyzetnek megfelelően járjon el a parlagfű elleni védekezést illetően is – áll az agrárkamara közleményében.

(MTI)

Komment

Összesen 0 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.


Jelenleg nincsenek kommentek.

Szóljon hozzá!

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.