Kolompár vitatta az összegeket a bírósági tárgyaláson

A Kolompár Orbán és nyolc társa ellen emelt vádak tényállításokon alapulnak, amelyeket a csatolt iratokkal alátámasztott a vádhatóság – közölte a per csütörtök délutáni tárgyalásán Steigler Lászlóné Rédei Rita ügyész. • Nem menekülhet Kolompár, elölről kezdődött a per

MNO
2010. 06. 17. 15:32
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

A vádhatóság képviselője Kolompár Orbán elsőrendű vádlott kijelentésére reagált, aki támadta a vádat, mert állítása szerint nem felel meg a valóságnak az, hogy egy pályázaton 145 millió forintot szereztek meg jogtalanul, de a többi vádpont esetében is támadta azok összegszerűségét.

Az ügyész hangsúlyozta: a vádhatóság álláspontja szerint a 145 millió forint tekintetében a „cselekmény befejezett”, mert fiktív számlákat és a pályázat előírásainak nem megfelelő elszámolásokat nem lehet elfogadni.

Kolompár Orbán számításai szerint csak 16-17 millió forint összegű elszámolást vitat a vádirat.

Az ügyész kérdésére, hogy milyen munkát végzett az az ötven ember, akiket az elsőrendű vádlott említett, Kolompár Orbán nem tudott konkrét választ adni. Hangsúlyozta azonban: az embereket a konzorciumi partnerekkel együtt a támogatási szerződésben leírtak szerint foglalkoztatták.

Mátyásné Polereczki Éva tanácsvezető bíró ezután, mindhárom vádpont vonatkozásában, felolvasta az elsőrendű vádlott nyomozati szakban tett vallomását, amelyet Kolompár Orbán fenntartott. Az Országos Cigány Önkormányzat (OCÖ) elnöke és nyolc társa ellen indult eljárásban három ügyet egyesítettek, azokat egyben tárgyalják.

Az első vádpontot a budapesti ügyészség nyújtotta be, de képviseletét a Kecskeméti Városi Ügyészség látja el. A vádirat szerint Kolompár Orbán az OCÖ elnökeként a szervezet pénztárából 5 millió 70 ezer forintot vett fel 2004-ben, majd azzal sajátjaként rendelkezett. Ezért jelentős értékre elkövetett sikkasztás és számviteli fegyelem bűntettével mint tettest, két alkalmazottat mint társtettest vádol az ügyészség.

A második vádpont szerint a Kolompár Orbán vezetésével működő Kiskunmajsai Cigány Érdekképviseleti Szervezet az Országos Foglalkoztatási Közalapítványtól (OFA) roma munkaerő-piaci szolgáltatóhálózat kialakítására elnyert 13 millió forintos összegből folyósított 7,2 millió forint egy részével valótlan tartalmú számlákkal számoltak el. Emiatt a vád: jogosulatlan gazdasági előny megszerzése.

A harmadik vádpontban Kolompár Orbánt, az OCÖ elnökét és társait jogosulatlan gazdasági előny megszerzésével, valamint az Európai Közösségek pénzügyi érdekeinek megsértésével vádolja az ügyészség.

A per pénteken a vádlottak kihallgatásával folytatódik a Kecskeméti Városi Bíróságon.

(MTI)

Komment

Összesen 0 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.


Jelenleg nincsenek kommentek.

Szóljon hozzá!

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.