Megalakult a Magyar Nemzeti Tanács

Megtartotta alakuló ülését a szabadkai városháza dísztermében szerdán az új összetételű Magyar Nemzeti Tanács (MNT). A szerbiai magyar kisebbség kulturális önigazgatásának legfőbb szerve élére Korhecz Tamást választották meg elnöknek – jelentette a Vajdaság Ma hírportál.

MNO
2010. 06. 30. 19:25
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Az ülésen ismertették a nemzeti tanácsi választások hivatalos végeredményét, illetve hitelesítették a mandátumokat. Az új összetételű MNT szombaton ülést tart, amikor a tervek szerint elfogadják az intézmény új alapszabályát és ügyrendjét, valamint két alelnököt is választanak. Az alakuló ülés után Korhecz Tamás a Magyar Házban jelképesen „átvette a kulcsokat” Józsa Lászlótól, az MNT előző elnökétől.

A június 6-i választások alapján felállt új összetételű Magyar Nemzeti Tanácsban háromnegyedes többsége, 28 képviselője van a Vajdasági Magyar Szövetség (VMSZ) által támogatott Magyar Összefogás listának, a maradék hét hely a választásokon szerepelt másik négy lista között oszlik meg.

A szerbiai kisebbségi nemzeti tanácsok egy tavaly elfogadott új törvény szerint széles körű javaslattételi és véleményezési joggal bírnak, sőt esetenként önállóan is dönthetnek az adott kisebbség kulturális és oktatási ügyeiben, valamint az anyanyelvi tájékoztatás és a nyelvhasználat kérdéseiben.

A Magyar Nemzeti Tanács a többi nemzeti tanácshoz hasonlóan többek között iskolákat, diákotthonokat alapíthat, előzetes jóváhagyására van szükség a magyar nyelven (is) oktató iskolák igazgatóinak megválasztásához, beleszólása lesz abba, milyen magyar nyelvű tankönyvekből tanítsanak. Emellett a magyar kultúra szempontjából kiemelt jelentőségűvé nyilváníthat ingóságokat és ingatlan javakat, magyar nyelvű újságot, rádiót, tévét alapíthat és meghatározhatja egy település magyar elnevezését, ha az adott településen a magyar nyelvet hivatalosan használják.

(MTI)

Komment

Összesen 0 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.


Jelenleg nincsenek kommentek.

Szóljon hozzá!

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.