Megvan a győztes csapat

Minden eddiginél több, összesen 47 pincészet nevezett 137 borral idén a Pannon Borrégió TOP 25 elnevezésű borversenyére.

MNO
2010. 06. 22. 7:08
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Rangos és független zsűri választotta ki vakteszttel a borrégió négy borvidékének (Pécs, Szekszárd, Tolna és Villány) legjobb palackos borait. Nem a versengés az elsődleges cél, mondták a szervezők, a Pannon Borrégió TOP 25 eszköz a régió borászatának népszerűsítésére, valamint lehetőség a bemutatkozásra, kiemelkedésre a kisebb borászatoknak. A harmadik alkalommal megrendezett versenyen is a hagyományoknak és a régió adottságainak megfelelően túlnyomórészt vörösborok kerültek be a régióválogatottba, 19 vörös-, egy rozé- és öt fehérbor alkotja a győztes csapatot.

A legjobb 25 bor a nagyközönség előtt is bemutatkozott. Pécsett június 18-án rendezték meg a díjkiosztó ünnepséget, majd utána két napon át tartott a borkóstolás a Cella Septichora Látogató Központban. Mindkét nap telt ház volt, mintegy négyszáz borkedvelő látogatott el a rendezvényre, ahol sajt- és csokoládékóstoló is gazdagította a programot. E hét végén a budapesti közönség is tesztelheti a TOP 25-ös borokat, mégpedig az Ybl Palota Rendezvényközpontban június 25-én, pénteken délután 15 és 20 óra között.

(teol.hu)

Komment

Összesen 0 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.


Jelenleg nincsenek kommentek.

Szóljon hozzá!

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.