Merkel kitart a takarékossági program mellett

Elutasította a kormány által elhatározott drasztikus takarékossági program módosítását a német kancellár – tudatta vasárnap délelőtt az MTI.

MNO
2010. 06. 20. 8:41
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Szokásos hétvégi videóüzenetében Angela Merkel szembeszállt a 2014 végéig összesen 86 milliárd eurós megtakarítást előirányzó takarékossági csomagot ért bírálatokkal. Az ország háború utáni történetének legszigorúbb takarékossági programját szinte minden oldalról kritizálták, és bírálatokat fogalmaztak meg azzal szemben a kancellár pártja, a konzervatív CDU egyes magas rangú politikusai is.

A takarékossági csomag különösen szociális téren irányoz elő megszorításokat, csökkentve a tartós munkanélkülieknek eddig nyújtott támogatásokat, továbbá az úgynevezett szülői segélyt, ami a munkából átmenetileg kimaradó, gyermeküket otthon velő szülőknek jár. De „kemény kezűek” voltak a program készítői a bankokkal, az energetikai vállalatokkal, továbbá a légitársaságokkal szemben is, számukra különböző új adók, illetve illetékek befizetését irányozva elő.

A legtöbb bírálat Merkelt az ellenzék részéről a program „szociális kiegyensúlyozatlansága” miatt érte, és ehhez csatlakozott néhány konzervatív politikus is. Az ellenzéki pártokkal együtt ők is azt követelték, hogy emeljék meg a legjobban keresők jövedelemadóját, és felmerült az egyes termékek, illetve szolgáltatások esetében a korábbi nagykoalíciós kormány által csökkentett áfa újbóli megemelése is.

A kancellár hétvégi üzenetében ezt elutasította, ugyanakkor visszautasította a legnagyobb energetikai vállalatok fenyegetéseit is. A szóban forgó konszernek – köztük az E.ON, az RWE, a Vattenfall és az EnBW – ugyanis szombaton azzal fenyegetőztek, hogy a alkotmánybíróságnál támadják meg a programban foglaltak őket érintő, általuk alkotmányellenesnek tartott előirányzatát. A takarékossági csomag ugyanis azt tartalmazza, hogy a legtekintélyesebb energetikai konszerneknek egyfajta „fütőelemadó” elnevezéssel 2011-től évente összesen mintegy 2,3 milliárd eurót kellene befizetniük az államkasszába. Az elgondolás szerint mindezzel „törlesztenék” az atomerőművek működési idejének – a koalíciós kormány által tervezett – meghosszabbításából származó nyereségüket is. Ez utóbbi viszont bizonytalanná vált azáltal, hogy az észak-rajna-vesztfáliai politikai változások következményeként a kormánykoalíció minden bizonnyal elveszíti többségét a Bundesratban, a parlament felsőházában, és az általa javasolt törvénytervezetek elfogadtatása jóval nehezebbé válik.

Üzenetében Merkel megerősítette, hogy a G20 országcsoport közelgő csúcskonferenciáján minden tőle telhetőt elkövet egy globális pénzpiaci tranzakciós adó elfogadtatásáért. A pénzpiacoknak, illetve azok szereplőinek is ki kell venniük részüket a válságkezelésben – hangoztatta a kancellár.

(MTI)

Komment

Összesen 0 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.


Jelenleg nincsenek kommentek.

Szóljon hozzá!

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.