Minden bezár, leáll a tömegközlekedés is

Kedden egy újabb általános sztrájk okoz jelentős fennakadásokat Görögországban: bezárnak a közhivatalok, az iskolák, a bankok, a kórházakban csak sürgősségi ellátás lesz, gyakorlatilag leáll a tömegközlekedés, törölnek 100 belföldi járatot – a nemzetközi forgalomban viszont nem lesznek fennakadások –, s várhatóan leáll majd a kompközlekedés is a szigetek felé.

MNO
2010. 06. 29. 6:27
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Ez már az ötödik általános sztrájk azóta, hogy a kormányzat május elején meghirdette takarékossági programját. Most a sztrájkolók először a Parlament elé vonulnak, miután ott kedden kezdődik a tervezett nyugdíj- és munkaügyi reform általános vitája. A korábbi munkabeszüntetések olykor erőszakos utcai összecsapásokba torkollottak, sőt halálesetek is előfordultak.

A görögök szerint a tervezet nem fogja beváltani a hozzá fűzött reményeket, s nem jár majd jelentős megtakarítással a nyugdíjalapokra nézve, ugyanakkor nagy áldozatokat követel a lakosságtól. Nem tetszik a görögöknek a munkaerőpiac szabályozásának átalakítása sem, ez többek között a felmondást tenné könnyebbé és olcsóbbá a munkáltatók számára.

A kormány múlt héten pénteken elfogadott tervei szerint egyebek mellett 65 évre emelik a nyugdíjkorhatárt, és a jelenlegi 35-37 évről 40-re az öregkori nyugellátáshoz szükséges szolgálati időt. Ez különösen a nőket érinti hátrányosan, mert náluk jelenleg 60 év a korhatár.

(MTI)

Komment

Összesen 0 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.


Jelenleg nincsenek kommentek.

Szóljon hozzá!

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.