Nem adják fel: újrakezdik a verespataki bánya engedélyeztetését

A román környezetvédelmi minisztérium hamarosan újrakezdi a verespataki aranybánya-beruházás engedélyezési eljárását, hiszen a környezeti hatástanulmány elemzésére hivatott szakértői bizottság két héten belül összeül – közölte hétfőn Borbély László romániai környezetvédelmi miniszter.

MNO
2010. 06. 21. 14:23
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

A tárcavezető elmondta, hogy a beruházást tervező Rosia Montana Gold Corporation (RMGC) új településrendezési engedélyt nyújtott be a minisztériumhoz, amit a Fehér megyei önkormányzat bocsátott ki a vállalatnak. A szaktárca keretében működő szakértői bizottság megvizsgálja ezt az engedélyt, és nagy valószínűség szerint újrakezdik a beruházás engedélyezési eljárását, amit a román szaktárca 2007-ben függesztett fel.

A miniszter rámutatott: ez az engedély nem azonos a korábbi kettővel, hiszen a szaktárca 2007-ben arra hivatkozva függesztette fel az engedélyeztetési eljárást, hogy a vállalat másodszor is az első engedéllyel azonos tartalmú településrendezési jóváhagyást nyújtott be, holott az elsőt már érvénytelenítette a bíróság. Borbély rámutatott, hogy a legutóbbi önkormányzati engedélyben bizonyos technikai paraméterek különböznek, ezért tekinthető ez újabb jóváhagyásnak.

A tárcavezető közölte, hogy a minisztériumi szakértői bizottság fogja eldönteni, melyek lesznek az engedélyezési eljárás következő lépései, és megismételte a korábban már többször hangoztatott véleményét, miszerint nagy valószínűség szerint ismét le kell folytatni a teljes engedélyezési eljárást.

Közölte, hogy a múlt héten egyeztetett Fazekas Sándor magyar vidékfejlesztési miniszterrel, akit arról biztosított, hogy Románia minden információt megoszt Magyarországgal. „Elkezdődnek azok a kétoldalú egyeztetési folyamatok, amelyek ilyenkor szükségesek, és újraalakul a román–magyar közös bizottság is, amely procedurális szempontok szerint vizsgálja a verespataki beruházást” – mondta Borbély László.

Hangsúlyozta: a román minisztérium ezzel a lépéssel nem tesz egyebet, mint betartja az európai uniós és a romániai jogszabályokat. Hozzátette: két héttel ezelőtt Svédországba látogatott, ahol több, ciántechnológiát alkalmazó bánya is működik. A miniszter a bolideni bányát kereste fel, ahol – tájékoztatása szerint – biztosítják a ciánkoncentrációnak azt a minimális szintjét, amely már nem szennyező. A tárcavezető hétfői, bukaresti sajtótájékoztatóján kijelentette: csak akkor javasolja majd a romániai beruházás engedélyezését, ha „101 százalékban megbizonyosodik arról, hogy a projekt nem környezetszennyező”.

Az RMGC Verespatak mellett 330 tonna arany és 1600 tonna ezüst kitermelését tervezi, és ennek érdekében Európa legnagyobb külszíni bányáját akarja megnyitni, amit Magyarország és számos romániai civil szervezet ellenez.

(MTI)

Komment

Összesen 0 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.


Jelenleg nincsenek kommentek.

Szóljon hozzá!

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.