Nokedli hamar elfogta a krumplitolvajokat

Tiszabercel községben kedd reggelre virradóan egy családi ház udvarára hatoltak be ismeretlen tettesek, akik az udvar konyhakertjéből krumplit tulajdonítottak el – tudatta kedd délután a police.hu.

MNO
2010. 06. 29. 15:50
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

A portára már több alkalommal is behatoltak, ezért most nyomkövető kutyát is bevetettek a nyomozók az eredményes felderítés érdekében. A Balázska Tibor zászlós kutyavezető járőr vezette „Nokedli” nevezetű három éves kan nyomkövető kutya, az elkövetők helyszínen hátrahagyott lábnyomaiból indult, majd ez alkalommal is, mint már korábban többször, rövid időn belül eredményt produkált.

A településen át követte az elkövetők szagát, egészen a szomszéd település, Paszab egyik lakóházának udvarára, ahol az ibrányi rendőrök által tartott házkutatás során, a padláson elrejtve megtalálták az ellopott terményt, valamint azt a két pár cipőt, amelyeknek nyomait a bűncselekmény helyszínén rögzíteni sikerült.

A két ott tartózkodó feltételezett elkövető beismerte tettét, ellenük a Nyíregyházi Rendőrkapitányság ibrányi rendőrőrse lopás megalapozott gyanúja miatt indított nyomozást.

(police.hu)

Komment

Összesen 0 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.


Jelenleg nincsenek kommentek.

Szóljon hozzá!

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.