Nyolc osztály nélkül nincs jogsi

Csak az vehet részt gépjárművezetői tanfolyamon, illetve tehet vizsgát mostantól, aki igazolja az alapfokú iskolai végzettségét – a kormányrendelet szerdán, a legutóbbi Magyar Közlönyben jelent meg.

MNO
2010. 06. 30. 17:06
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Az új rendelet úgy fogalmaz, hogy a gépjármű vezetésére jogosító vezetői engedély megszerzésére irányuló közúti járművezetői tanfolyamra az vehető fel, valamint elméleti vizsgát az tehet, aki a közoktatásról szóló törvény szerinti alapfokú iskolai végzettséget megszerezte.

Az alapfokú iskolai végzettség megszerzését a közúti járművezetők és a közúti közlekedési szakemberek képzéséről és vizsgáztatásáról szóló miniszteri rendeletben meghatározott módon kell igazolni. A gazdasági és közlekedési miniszter 2005-ös rendelete azonban csak az írni-olvasni tudáshoz köti a jogosítvány megszerzését, és nem szól annak az igazolásáról.

A rendelet egyúttal – jövő év január 1-jei hatállyal – kiveszi a magyar jogrendszerből a kormánynak azt az áprilisi rendeletét, amely a közúti közlekedési szakemberek képzésére, vizsgáztatására határozott meg szabályokat. Ebbe a körbe tartoznak a szakoktatók és vizsgabiztosok.

(MTI)

Komment

Összesen 0 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.


Jelenleg nincsenek kommentek.

Szóljon hozzá!

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.