Önálló házat kaptak a civilek Tiszavasváriban

Több mint húsz helyi civil szervezet működését, közösségi életét könnyíti meg az az új civilház, amelyet ünnepélyes keretek között kedden adtak át a Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei Tiszavasváriban.

MNO
2010. 06. 29. 16:54
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

A mintegy 60 millió forint értékű beruházás nagyrészt uniós forrásból valósult meg, amelyre a város önkormányzata, a Tiszatér Társulás, a Nagycsaládosok Egyesülete és az Otthon Segítünk Alapítvány közösen pályázott – mondta el Tóthné Nácsa Irén, a helyi Nagycsaládosok Egyesületének elnöke az avatóünnepség után. Hozzátette: a korábban izraelita iskolaként funkcionáló, mára kibővített és teljesen felújított, kétszáz négyzetméteres épület hiánypótló a 13 ezres városban működő több mint húsz egyesület és alapítvány számára.

A civilházban a Nagycsaládosok Egyesülete ügyfélszolgálatot is kialakított, amely két állandó munkatárssal és húsz önkéntessel segíti a 167, helyi és a környező településeken élő tagcsalád életkörülményeit, s szervez számukra programokat és tanácsadásokat. Tóthné Nácsa Irén közlése szerint a város központjában fekvő, 150 főt befogadó, akadálymentesített épület egyben civil térként egyaránt szolgál, ahol számos foglalkozással, családi és közösségi rendezvénnyel várják majd az érdeklődőket.

Rozgonyi Attila, a települése független polgármestere az átadáson elmondta: a korábbi időszakban elég kevés civil szerveződés látta szükségét a beruházásnak, annak ellenére, hogy rendezvényeiket nem tudták állandó helyen megtartani. Az önkormányzat átvállalta a beruházáshoz szükséges minimális önerőt, így az összes akadály elhárult a civilház beindítása elől. A polgármester utalt arra, hogy a projekt csak egy része a Tiszavasváriban elkezdett fejlesztéseknek: a városrehabilitációs programra, valamint az oktatási intézmények infrastrukturális és energetikai fejlesztésére – nagyrészt uniós pályázatok révén – mintegy 900 millió forint áll rendelkezésre.

(MTI)

Komment

Összesen 0 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.


Jelenleg nincsenek kommentek.

Szóljon hozzá!

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.