Semjén: Három pilléren nyugszik a magyar nemzet

A magyar nemzetpolitikának az az alapgondolata, hogy történelmi okok miatt három pilléren nyugszik a magyar nemzet: azt az anyaország magyarsága, a Kárpát-medencében, illetve a nyugati emigrációban élő magyarság alkotja – mondta pénteken Sepsiszentgyörgyön Semjén Zsolt.

MNO
2010. 06. 18. 18:51
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

A miniszterelnök-helyettes bukaresti megbeszélései után ebben a székelyföldi városban folytatta hivatalos romániai programját. Megérkezése után helyi magyarokkal találkozott a Székely Nemzeti Múzeumban. Beszédében, illetve az azt követő sajtótájékoztatón elmondta: mindhárom pillérre szükség van, hiszen azok csak együtt biztosíthatják a magyar nemzet stabilitását.

Emlékeztetett a magyar állampolgárság megadásáról szóló törvény elfogadására, amelynek értelmében a jövőben egyedi kérelemre, gyorsított eljárással mindenki megkaphatja ezt az állampolgárságot, akinek valamelyik felmenője magyar állampolgár volt, avagy vélhetően az volt, és valamilyen szinten tud magyarul. „Az a magyarság, amely eddig is egy volt szellemében, kultúrájában, történelmi sorsközösségében, most közjogi értelemben is egyesülhet” – hangsúlyozta a politikus.

Elmondta: ezt a törvényt január elsejétől fogják alkalmazni, addig felállítják a lebonyolító hivatalokat, így akár nagykövetségeken, konzulátusokon, vagy bármely magyar önkormányzatnál be lehet adni a kérelmet, és három hónapon belül az illető kezében lesz a magyar állampolgárságot igazoló okirat és a magyar útlevél. „Ez természetes kötelességünk volt, nem véletlen, hogy ez volt az a törvény, amelyet még a kormány megalakulása előtt keresztülvittünk” – mondta Semjén Zsolt.

Ismételten megköszönte a romániai magyarságnak azt a segítséget, amelyet az árvíz sújtotta magyarországi településeknek nyújtott. „Ez lelkileg is nagyon sokat jelentett, hiszen a magyarországi magyarság megtapasztalhatta, hogy a bajban számíthat a határon túli nemzettársakra” – tette hozzá.

Semjén Zsolt péntek este a Sepsiszentgyörgy melletti Árkoson vacsorán vett részt a magyar megyei tanácselnökökkel, polgármesterekkel. A Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) tisztségviselőin kívül a Magyar Polgári Párt (MPP) és a Székely Nemzeti Tanács (SZNT) képviselői is jelen voltak.

(MTI)

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Komment

Összesen 0 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.


Jelenleg nincsenek kommentek.

Szóljon hozzá!

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.