Semjént csak pozitív élmények érték Romániában

Útja során csak pozitív hozzáállással találkozott a kettős állampolgárságról szóló törvény kapcsán, pedig pár héttel korábban a román liberális és szocialista ellenzék egyes politikusai negatív véleményeket is megfogalmaztak – mondta Semjén Zsolt miniszterelnök-helyettes a romániai tárgyalásai kapcsán az MR1-Kossuth rádió reggeli műsorában.• Egyházpolitikai kérdésekről tárgyalt Semjén

MNO
2010. 06. 21. 11:02
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

A kereszténydemokrata politikus elmondta, hogy már a nyáron össze szeretnék hívni a Magyar Állandó Értekezletet (Máért), és fenn kívánják tartani a Kárpát-medencei Magyar Képviselők Fórumát is. Hozzátette: a Máért formailag létezik, csak Gyurcsány Ferenc 2004 után nem hívta össze.

A miniszterelnök-helyettes elmondta: alapvetően a szlovák pártokon múlik, hogyan alakul a magyar–szlovák viszony. „Mi nyitottak vagyunk a Híd felé, de alapvetően a Hídon múlik, hogy milyen pártként definiálja magát. A Duray Miklós, Csáky Pál nevével fémjelzett Magyar Koalíció Pártja deklarálta, hogy magyar párt. Bugár Béla Híd-Most pártja nem deklarálta, hogy magyar párt.” Attól függ, hogy a Híd kap-e meghívót a Máértra, hogy magyar pártnak definiálja-e magát. „De a Híd jelen pillanatban egy szlovákiai párt, amelyben emblematikus magyar politikusok is vannak” – fogalmazott.

(Forrás: MR1)

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Komment

Összesen 0 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.


Jelenleg nincsenek kommentek.

Szóljon hozzá!

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.