Horváth Béla tájékoztatása szerint a Tisza árhulláma Szeged térségében tetőzik, a folyó Tiszafüred és Tiszaug között apad. A Zagyva–Tarna-vízrendszer felső szakaszain 20-40 centimétert emelkedett a vízszint, míg a Körösök vízrendszerében is néhány deciméteres emelkedéseket regisztráltak.
Vasárnap fokozatváltás nem történt a védekezésben a Kötikövízig működési területén, a készültség az összes árvízvédelmi szakaszra érvényes. Harmadfokon 443 kilométer hosszon védekeznek: a Tisza jobb partján Poroszló és Lakitelek között, a Tisza bal partján Tiszafüred és Csongrád között, a Hortobágy-Berettyó jobb partján Kisújszállás–Karcag térségében s a Zagyva mindkét partján Szolnok és Újszász között.
A csökkenő vízállásoknak köszönhetően Szolnokon, a belvárosi Tisza-sétányon megkezdték a megerősített töltés bontását, Zagyvarékas és Újszász térségében szintén bontási munkák folynak. A Zagyva jobb partján, Jásztelek térségében hozzáláttak a bordás megtámasztások és a nyúlgát visszabontásához. Nagyrév belterületén viszont az árvízvédelmi védvonalat kellett erősíteni.
Horváth Béla emlékeztetett arra, hogy a harmadfokú árvízi védekezés miatt továbbra sem lehet a töltéseken közlekedni. Ennek ellenére vasárnap a Zagyva töltésére felhajtott egy személyautó, amely beragadt, és a vízoldal felé csúszott a gáton. Mivel a tűzoltósági gépjármű nem hajthatott fel a töltésre, vízügyes kollégák mentették ki a bajba került autósokat, akik ellen megtörtént a rendőrségi feljelentés.
Az elmúlt éjszaka a Kötikövízig Törtelnek nyújtott segítséget a vasárnap délután lehullott nagy mennyiségű csapadék eltávolításához. Négy kotrógép a vízfolyási akadályok eltávolítását végezte az útárkokból, valamint a település mély fekvésű részén kisebb gátat építettek egy tanya védelmében.
Az árvíz elleni munkálatokban vasárnap 1666 ember vett részt.
Mindszentnél tetőzik a Tisza
A folyó vízszintje a Csongrád megyei városnál hétfő délben 877 centiméter volt. Az még bizonytalan, hogy Szegednél emelkedik-e tovább a vízállás – tájékoztatta az Alsó-Tisza-vidéki Környezetvédelmi és Vízügyi Igazgatóság (Atikövízig) ügyeletvezetője az MTI-t.
Szegednél a folyó vízállása hétfő délben 805 centiméter volt, s az előrejelzések szerint legfeljebb egy-két centimétert emelkedhet – mondta Priváczkyné Hajdu Zsuzsa.
Ha a Maros vízgyűjtő területére a következő napokban nem hullik jelentős mennyiségű csapadék, a Tisza apadása a hét második felében felgyorsulhat, mivel a torkolatnál már csökkent a Duna vízszintje, így mérséklődött a visszaduzzasztó hatás – közölte a szakember.
A gátakon huszonnégy órás figyelőszolgálatot tartanak. A magas vízállás ellenére nem történt olyan árvízi esemény, amely komolyabb beavatkozást igényelt volna, a töltéseken azonban már megjelentek a csurgások, felázások – tudatta az ügyeletvezető.
Az Alsó-Tiszán a Hármas-Körös torkolata és az algyői híd között harmadfokú, a híd és az országhatár között másodfokú készültség mellett védekeznek. A Tisza visszaduzzasztó hatása miatt a Hármas-Körös torkolati szakaszánál harmadfokú, a Maros-torkolatnál másodfokú készültség van érvényben.
A Tisza alsó szakaszán az eddigi legmagasabb vízállást 2006 áprilisában mérték: Mindszentnél 1062, Szegednél 1009 centimétert.
Az elmúlt napok kedvezőtlen időjárása miatt a belvízzel elöntött területek nagysága tovább nőtt, jelenleg a becslések szerint több mint negyvenezer hektár van víz alatt. Az igazgatóság illetékességi területén Csanádpalotán harmadfokú, Makón és Röszkén másodfokú, hat településen pedig elsőfokú helyi vízkár-elhárítási készültség van érvényben. A belvízi védekezésben 159 ember vesz részt – közölte a szakember.
Átlépett a gáton a Dobroda
Homokzsákokkal védekeznek a Nógrád megyei Litkén, miután a Dobroda vize átlépett a gáton – mondta a község polgármestere hétfőn az MTI-nek.
A víz 30 házat veszélyeztetett, ezek közül 22 épületet körbe is vett, három házban méteres víz állt – mondta Vámos Zoltán (független). Hozzátette: egy öttagú családot az otthonukból gumicsónakon vittek ki a tűzoltók, a lakók most rokonoknál vannak. Mint mondta, azért mentettek így, mert a traktor platóján is befolyt a víz.
Vámos Zoltán közölte: mivel az átereszek nem bírják el a vizet, az ár a falu belső részein is átfolyik az úton. A Dobroda reggel 9 óra körül tetőzött, és a vízszintje már apad – tette hozzá. Litke vezetője arra is kitért, hogy a víz ugyanazt a területet öntötte el, amelyet az elmúlt hat hétben már ötször elárasztott.
(MTI)
Rutte már az európai katonák ukrajnai bevetését tervezi















Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!