Szlovákia kiütötte a címvédőt + Képriport

Ha az Egyesült Államok tegnapi továbbjutása kapcsán a horror szót emlegettük, az F csoportban lejátszott Szlovákia–Olaszország csatára bőven ráaggathatjuk az idegborzoló jelzőt. Agatha Christie sem tudott volna cifrább befejezést írni bűnügyi regényéhez, mint amelyet a két csapat játékosai produkáltak az utolsó 17 percben. Kétség sem férhet hozzá, a végül 3-2-es szlovák sikerrel záruló összecsapásnak ott a helye a legendás mérkőzések között. A szlovák játékosoknak pedig a nemzeti hősök sorában.

Pintér Patrick
2010. 06. 24. 16:15
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

A nagy tét alaposan rányomta bélyegét a játékra az első negyedórában, a játékosok a futball helyett inkább azzal voltak elfoglalva, hogyan tudják ellenfelüket a legkülönbözőbb módon a földre vinni. Az olaszok ugyanazt az ötlettelen játékot produkálták, mint az előző két csoportmeccsükön, a szlovákok pedig szép lassan kezdték átvenni az irányítást, olyannyira, hogy egyre többször kerültek Marchetti kapujának közelébe. Vezető góljukhoz azonban kellett De Rossi rossz passza is a saját térfél közepén, melyet Kucka szerzett meg, s továbbított Vitteknek, aki jó 20 méterről kilőtte a jobb alsó sarkot (1-0).

Az olaszok játéka ezután sem sokat változott, csizmaország legjobbjai inkább a szabálytalanságokkal hívták fel magukra a figyelmet, egyetlen épkézláb kapura lövésük vagy támadásuk sem volt. Északi szomszédunkat pedig olyannyira magával ragadta a továbbjutás lehetősége, hogy újabb gólt akart lőni, de Kucka centikkel célt tévesztett, s a kapu mellé ágyúzott.

Marcello Lippi a szünetben kettős cserét hajtott végre, behozta Quagliarellát és Maggiót, majd nem sokkal később a sokáig sérüléssel bajlódó Pirlót is pályára küldte. Ettől azonban nem sokat javult az olaszok játéka, amely továbbra is ritmustalan és elképzelés nélküli volt. Di Natale ugyan kétszer is megpróbálta bevenni Mucha kapuját, ám első próbálkozása csúnyán mellé ment, a másodikat pedig a szlovák kapus fogta könnyedén. Vladimír Weiss együttese közben jól tartotta magát, nem engedte levegőhöz jutni az olasz csatárokat. Skrtelnek hála még a gólvonalról is sikerült menteniük Quagliarella löketét. A másik oldalon Stoch célzott borzalmasan nagy helyzetben.

A 73. percben aztán olyan hajrá vette kezdetét, amelyet futballpályán ritkán látni: Hamsík szöglete után Vittek megelőzte Chiellinit, és a bal alsó sarokba passzolt (2-0). Az olaszoknak így már két gólt kellett volna lőniük, hogy továbbjuthassanak. Csodák csodájára lőttek is kettőt, de nem jutottak tovább. De ne szaladjunk ennyire a történtek elébe.

Kilenc perccel a vége előtt ugyanis visszajöttek a meccsbe Pirlóék, miután Di Natale belőtte a Mucháról kipattanó labdát (2-1). A tengeri árkokhoz hasonló mélységből feljövő olaszok ezután elkezdtek futballozni, s eszeveszettül támadni. A 85. percben Quagliarella lesről betalált ugyan Mucha kapujába, ám ezt természetesen nem adta meg Webb játékvezető. Bár a helyzet igencsak véleményes volt, a Napoli csatára valóban előrébb helyezkedett a szlovák védőknél.

Amikor már úgy tűnt, Olaszország a sírból visszahozhatja a mérkőzést, a Strba helyére beállt Kopunek egy bedobás után Marchetti fölött a hálóba emelt (3-1). És még mindig nem volt vége a gólok sorának: a 92. percben Quagliarella bombázott a jobb felső sarokba (3-2). Weiss remek taktikus lévén ekkor kezdett el cserélni: lehozta Vitteket és Jendriseket, helyükre Sesták és Petrás állt. Az olaszoknak a 95. percre is maradt egy helyzetük, de Pepe óriási ziccerben mellé lőtt. A címvédő pedig utazhatott haza.

SZLOVÁKIA–OLASZORSZÁG 3-2 (1-0)

2010. június 24., 16.00, Johannesburg, Ellis Park, 53 000 néző. Vezette: Webb (angol).

Gólszerző: Vittek (25., 73.), Kopunek (89.), ill. Di Natale (81.), Quagliarella (92.).

Sárga lap: Strba (16.), Mucha (83.), ill. Cannavaro (31.), Chiellini (68.), Pepe (76.), Quagliarella (83.).

Szlovákia: Mucha – Pekarík, Skrtel, Durica, Zabavník – Stoch, Strba (Kopunek, 87.), Hamsík, Kucka – Vittek (Sesták, 90+3.), Jendrisek (Petrás, 90+4.). Szövetségi kapitány: Vladimír Weiss.

Olaszország: Marchetti – Zambrotta, Chiellini, Cannavaro, Criscito (Maggio, sz.) – Montolivo (Pirlo, 56.), Gattuso (Quagliarella, sz.), De Rossi – Pepe, Iaquinta, Di Natale. Szövetségi kapitány: Marcello Lippi.

Komment

Összesen 0 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.


Jelenleg nincsenek kommentek.

Szóljon hozzá!

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.