Túl durva a Karatekölyök?

Jackie Chan ide vagy oda, túl durva a gyerekközönség számára a The Karate Kid című filmfelújítás egy ausztrál érdekvédelmi szervezet szerint, ezért magasabb korhatár-besorolást javasoltak a produkció számára.

MNO
2010. 06. 28. 17:05
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Az a tény, hogy a filmben gyermekek játszanak el erőszakos jeleneteket, nem csökkenti azok hatását – érvelt a gyermekek és a média kapcsolatával foglalkozó ausztrál szervezet alelnöke, Elizabeth Handsley.

A Karatekölyök című, nyolcvanas évekbeli sikerfilmből Jackie Chan és Jaden Smith főszereplésével készült új feldolgozás. Az akciómoziban az ifjú közönség kedvelt hongkongi sztárja, Chan alakítja a főhős mentorát. Az „újrafilm” azzal keltett feltűnést, hogy a karatézó gyerekszereplő éppenséggel az akciósztár Will Smith fia.

A gyerekvédők legalább M-es besorolást, azaz „15 éven felülieknek” jelzést javasoltak a produkciónak az enyhébb PG, vagyis „szülői felügyelettel” kategória helyett, amit korábban a forgalmazó nyomására a besorolásról döntő ausztrál hatóság megállapított.

A gyerekvédő testület egyik pszichológus tagja különösen azért tartotta veszélyesnek a filmet, mivel abban a durva ütések és rúgások valódi következményét nem mutatják be, így egy fiatal néző nem szembesül azzal, hogy igazából milyen sérüléseket okozhat, ha lemásolja azt, amit a moziban látott.

„Senki sem állítja, hogy rossz a film – jelentette ki Handsley –, ugyanakkor ez nem azt jelenti, hogy kisgyerekeknek való.”

(bumm.sk)

Komment

Összesen 0 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.


Jelenleg nincsenek kommentek.

Szóljon hozzá!

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.