Veszélyben a mexikói demokrácia?

A brazil Folha de Sao Paulo az olasz kormányfő, Silvio Berlusconi Sao Pauló-i villámlátogatásáról írt. A mexikói El Universal és a spanyol El Mundo közös témája: a mexikói elnök hétfőn és kedden, vagyis 12 órán belül két rendkívüli beszédet intézett lakosságához.

2010. 06. 30. 15:35
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

folha.uol.com.br – Brazília

A Folha de Sao Paulo csak szűkszavúan foglalkozott az olasz kormányfő váratlan hivatalos brazíliai látogatásával. Silvio Berlusconi a sajtó várakozásaival ellentétben ugyanis nem a 2007 óta előzetes letartóztatásba helyezett volt szélsőbaloldali pártvezér, Cesare Battisti kiadatása ügyében jött. A jobboldali politikus Sao Paulo állam ipari szövetségével (Fiesp) folytatott kétoldalú tárgyalásokat az együttműködés lehetőségeiről. A találkozón Berlusconi találkozott olyan brazil vállalkozókkal is, akik Olaszországban akarnak befektetni. Az egyik forrás szerint Berlusconi az EU és az Európai Unióhoz hasonló dél-amerikai gazdasági szövetség, a Mercosur közötti szabad kereskedelmi megállapodás ügyében járt vendéglátójánál, Luiz Inácio „Lula” da Silva elnöknél.

Battisti ügyében tavaly november óta nincs döntés, amikor a brazil legfelsőbb bíróság úgy döntött, hogy kiadható Olaszországnak a Fegyveres Proletárok a Kommunizmusért (PAC) nevű csoport volt vezetője. Azóta Lula da Silva elnökön múlik, hogy aláírja-e a kiadatási okmányt, de az államfő még mindig nem árulta el, hogyan döntött.

Elmundo.es – Spanyolország, eluniversal.com.mx – Mexikó

A spanyol lap mexikói eseményeket figyelő rovata hangsúlyozta a tényt, hogy az ország konzervatív elnöke 12 órán belül két rendkívüli szózatot volt kénytelen intézni az ország lakosságához. Felipe Calderón hétfőn azért fordult az ország nyilvánosságához, mert előző nap meggyilkolták a volt állampárt, az újjáéledő PRI jelöltjét, aki a most vasárnap, július negyedikén tartandó kormányzóválasztásra készült. A hazai politikusoktól eltérően sokak által szeretett Rodolfo Torre Cantú a Mexikói-öböl partján fekvő és az Egyesült Államokkal szomszédos Tamaulipas államban vesztette életét, amikor egyelőre ismeretlen fegyveresek végeztek vele és hat kísérőjével. Kedden az elnök azért fordult ismét a lakossághoz, mert tudomására jutott, hogy az országban működő hat befolyásos drogkartell egyike, nevezetesen az Öböl-kartell megfenyegette öt állam, Tabasco, Sinaloa, Tamaulipas, Veracruz és Chihuahua kormányzóját. Calderón összefogásra kérte az összes pártot, hogy védjék meg a demokráciát.

Komment

Összesen 0 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.


Jelenleg nincsenek kommentek.

Szóljon hozzá!

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!
Országgyűlési választás2026. április 12. Minden hír a választásról

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.