A patás ördöghöz hasonlítják Gyurcsányt a hívő fiatalok

A hívő fiatalok „derékhada” morálisan igényes és közéletileg mérsékelten aktív, ugyanakkor egy hiteles keresztény erő mellett mobilizálható lenne – többek között ez derült ki annak a véleménykutatásnak az eredményéből, amelyet csütörtökön ismertettek a fővárosban.

MNO
2010. 07. 08. 18:20
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Szécsi Árpád politológus, a felmérést koordináló Keresztény Demokrata Fórum (KDF) titkára elmondta: a kérdőívet mintegy ötszázan töltötték ki tizenöt nap alatt, ebből 402 fiatalt tudtak a 18-35 év közötti hívő kategóriába besorolni. A felmérés során azt vizsgálták, hogy milyen elvárások formálják egy „hiteles, keresztény politikai erő” profilját.

Az eredményeket összegezve a politológus kifejtette: a hívő fiatalok többségének bizalmát a Fidesz–KDNP bírja, 63 százalékuk szerint teljesen vagy inkább hiteles volt a szövetség 2010-es korteskedése. Orbán Viktor a három legjobb pontszám egyikét kapta a válaszadók több mint 60 százalékától.

Szécsi Árpád kitért arra, hogy a két legpozitívabb értéknél a politikus megítélése felülmúlja a pártjáét is, pluszötöst több mint duplaannyi fiatal adott Orbán Viktornak, mint a Fidesznek, s másfélszer annyi, mint a KDNP-nek.

A KDNP-nek a legjobb osztályzatot 15 százalék adta, pozitívan ítéli meg a pártot 75 százalék, s az olvasható ki a véleménykutatásból, hogy a párttól a színtiszta értékképviseletet várják.

Gyurcsány Ferencet és vele az MSZP-t „kicsit a patás ördöghöz hasonlítják”, a pártnál a teljes elutasítottság 75 százalékos, a volt kormányfőnél 84 százalékos volt.

A parlamenti pártok közül a Jobbikot mintegy 20 százalék tartotta elfogadhatónak, s Vona Gábor pártelnök megítélése hasonló volt a pártéhoz. A Lehet Más a Politika formáció megítélését a „kiismerhetetlenség kiegyensúlyozottsága” jellemezte, számottevő megkérdezett tanácstalan volt, nem válaszolt, vagy középértéket jelölt meg, mintegy húsz százalék azonban „megelőlegezte a bizalmatlanságot”. Schiffer Andrásról a hívő fiatalok mintegy 12 százaléka egyáltalán nem tud véleményt alkotni, 12 százalék semleges, 15 százalék pozitív, 60 százalék negatív irányban.

A válaszadók elvárásként fogalmazták meg egy hiteles, keresztény politikai erővel szemben, hogy a keresztény értékrendet következetesen képviselje, személyes és szervezeti szinten egyaránt elutasítsa a korrupciót, s rendezett, példamutató családi életet éljenek a képviselői. 70 százalékuk utasította el a házastársi hűtlenséget vagy a saját hibából történő válást. A véleménykutatás rámutatott, hogy bár körükben is érezhető a Magyarországon elterjedt párt- és politikaellenesség, a válaszadók 23 százaléka venne részt szervezőmunkában, további 8 százalék tagként, 15 százalék önkéntesen segítene.

Kiderült az is, hogy a megkérdezett fiatalok 64 százaléka hetente egyszer, 16 százalék többször jár templomba, 67,7 százalék rendszeresen részt vesz valamely keresztény ifjúsági közösség összejövetelén.

A fiatalok 48 százaléka olvas naponta újságot vagy követi figyelemmel a hírportálokat, 10 százalék néz rendszeresen híradót, s 20 százalék kíséri figyelemmel a politikát. Kiderült, hogy sem a közösségi aktivitás, sem a vallásgyakorlat nem befolyásolja egyértelműen a hívő fiatalok közéleti mobilizálhatóságát, ez inkább a már meglévő politikai érdeklődés, aktivitás függvénye – mutatott rá a politológus.

Szalma Botond, a KDF képzési igazgatója a szervezetről elmondta: ökumenikus szellemi mozgalom, amely a híd szerepét próbálja betölteni a KDNP és a Nemzeti Fórum között. Új minőséget szeretnének vinni a hazai közéletbe az evangéliumi értékek alapján, s szeretnének minél több fiatalt megszólítani és megszólaltatni.

(MTI)

Komment

Összesen 0 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.


Jelenleg nincsenek kommentek.

Szóljon hozzá!

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.