Az akcióban részt vettek a megyei rendőr-főkapitányság felderítő osztályának és a Szekszárdi Rendőrkapitányság tolnai rendőrőrsének munkatársai is – tette hozzá a szekszárdi kapitányság sajtóreferense.
Csütörtökön este állítottak meg egy autót, amelyben négyen utaztak. Az egyik nő táskájából kábítószernek látszó anyag került elő. A 25 éves tolnai nő a 2,1 gramm fehér színű anyagról azt mondta, kokain. A nő lakóhelyén házkutatást tartott a rendőrség, és lefoglalt 190,1 grammnyi speedet.
A rendőrségen elvégzett vizsgálat igazolta, hogy valóban amfetamintartalmú anyagról van szó, így a fiatal nőt, H. F.-et kábítószerrel visszaélés bűntette miatt gyanúsítottként hallgatták ki.
A nyomozás eredményeként kiderült, hogy a szintén tolnai, 26 éves T. J. többször adott át továbbértékesítésre drogot H. F-nek. Buda Bernadett tájékoztatása szerint T. J. korábban már több alkalommal került a rendőrség látókörébe, és kábítószerrel visszaélés miatt is folyt ellene eljárás. A Szekszárdi Rendőrkapitányság mindkét személyt őrizetbe vette, és kezdeményezte előzetes letartóztatásukat.
(MTI)
Nyolc amerikai luxusvillát találtak Zelenszkij új háborús főtárgyalójánál















Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!