Oscar Washington Tabárez, az uruguayiak szövetségi kapitánya remek taktikát eszelt ki csapata számára a Ghána elleni negyeddöntőre. Ez közel fél órán keresztül kiválóan működött is: a kékek már a félpályánál megpróbáltak labdát szerezni, s a feltűnően pontatlanul játszó afrikai riválissal szemben erre bőven volt is lehetőségük. Pérez és Arévalo világszínvonalon szűrte meg az eltiltott Ayew nélkül szárnyaszegettnek és ötlettelennek tűnő ghánai támadásokat, az Egyesült Államok ellen nagyszerűen futballozó K. Asamoahhoz pedig alig-alig jutott el a labda.
Ennek ellenére nem nagyon tudtunk uruguayi helyzet sem feljegyezni, Suárez szép csel utáni, éles szögből leadott lövése, valamint a Mensah melléről kapu felé vágódó labda sem tudott kifogni Kingsonon. A 26. percben ismét Suárez próbálkozott távoli lövéssel, de a ghánai hálóőr ezt is hárította. S mintha pengével hasították volna szét a félidőt, úgy jött fel egyre inkább a helyiek által BaGhana-nak keresztelt Rajevac-együttes. (A dél-afrikai válogatott becenevéből – Bafana Bafana – kreált elnevezés a helyi sajtó találmánya.) Előbb Vorsah veszélyes fejese, majd Asamoah Gyan közeli lövése suhant el Muslera kapuja mellett.
Uruguaynak ezek után kényszerből cserélnie kellett, a megsérült Luganót a világbajnokságon még nem szerepelt Scotti váltotta. Az egyébként is átalakított uruguayi védelem egyre többet bizonytalankodott, közben Fucile horrorisztikus „földet érése” is borzolta a kedélyeket, csakúgy mint Boateng ollózása. Amikor pedig már mindenki elkönyvelte volna a gól nélküli első félidőt, Muntari addig térült-fordult az uruguayi térfélen, míg lövésre nem szánta el magát, a labda pedig Muslera kapujában kötött ki (0-1).
S mint ahogy a délutáni mérkőzésen is történt, szünet után hamar jött az egyenlítő gól: az 55. percben Forlán sokadik szabadrúgása utat talált a bizonytalan Kingson kapujába (1-1). Asamoah Gyan Muslerát is komoly feladat elé állította, de megoldotta a „leckét” az uruguayi portás. A másik oldalon Suárez volt a legaktívabb, előbb Forlán élesen belőtt beadását bombázta az oldalhálóba, majd közelről parádéra késztette Kingsont.















Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!