Szakértők szerint az elektromos kisülések akár 1 kilométeres körzetben is kárt tehetnek a gépekben. Ráadásul a mai modern lakásbiztosítások a CLB szerint meglepően kedvező árúak és fejlettebbek is, hiszen már külön díj megfizetése nélkül is eleve tartalmazzák például a villámcsapás okozta károk fedezetét.
A magyarok átlagosan tízévente nézik át, és frissítik a lakásbiztosításukat – már akinek van egyáltalán –, de jócskán van olyan is, aki több évtizede nem változtatott a szerződésén. Így aztán nagy meglepetés érheti azokat, akik a lakásukban most elszenvedett viharkárok miatt fordulnak biztosítóhoz.
Egy meteorológiai károkkal kapcsolatos biztosítói ajánlatokat – 25 szolgáltató kimutatását – vizsgáló elemzés szerint az elmúlt három évben a lakáskárokról szóló bejelentések mintegy 60 százaléka kötődött a viharkárokhoz. A bejelentések között a villámcsapások okozta káresemény áll a második helyen, mintegy 25 százalékkal, 15 százalékot pedig a jégveréssel kapcsolatos esetek tesznek ki.
A CLB elemzése szerint a legnagyobb csalódás azokat éri, akik lakásukat biztosítják, de a benne lévő ingóságokat nem. De azok is rosszul járhatnak, akik mondjuk 30 éve vettek egy Junoszty televíziót, bevetették az akkori biztosításukba, és azóta semmit nem változtattak rajta, holott ma már – esetleg – több százezer forintos plazmatévéjük van.
A meteorológiai elemzésekre támaszkodó elemzés szerint évente 350 ezer villámcsapásnál is többet regisztrálnak a meteorológusok az országban. Az ezekből fakadó károk, amelyekért a biztosítók fizetnek is, megközelítik a 2 milliárd forintot.
Az országban a legtöbb mennykő az Északi-középhegységben és a Duna-Tisza-közén csap le. A villámok leggyakrabban júniusban „támadnak”, egyes szakértők szerint ebben a hónapban átlagosan minden negyedik napon lehet ilyen légköri jelenség. Németh Péter, a CLB Biztosítási Alkusz Kft. értékesítési és marketing igazgatója szerint számítani kell arra, hogy tovább növekszik az ebből eredő káresemények száma.
(MTI)
Megjelent a kormányrendelet, újabb béremelést kapnak a pedagógusok + videó















Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!