Elhajtott, pedig miatta sérült meg súlyosan egy gyerek

Egy férfi és egy gyerek megsérült egy szabálytalan előzés miatt bekövetkezett közlekedési balesetben szombat délután a 4-es úton, Karcag határában – közölte a rendőrség.

MNO
2010. 07. 03. 14:48
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

A balesetet az eddigi információk szerint egy Püspökladány felé tartó, román rendszámú személyautó sofőrje okozta, aki szabálytalanul próbált megelőzni egy előtte haladó nyerges vontatót – mondta Szabó Zita, a Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Rendőr-főkapitányság sajtószóvivője.

A veszélyes manővert látva egy szemből szabályosan érkező lengyel gépkocsi vezetője elrántotta a kormányt, az útpadkára hajtott, ott megpördült, majd nekiütközött a nyerges vontató előtt haladó autónak, amelyben egy férfi és egy 12 éves gyerek is megsérült. A sérültek állapotáról a százados egyelőre nem tudott pontos felvilágosítást adni, de az biztos, hogy a gyereket mentőhelikopterrel szállították kórházba.

Úgy tudni, a többi járműben ülők sértetlenül úszták meg az ütközést – jelezte a sajtószóvivő. A kamion azonban a karambol miatt vészfékezésre kényszerült, és keresztbe fordult az úttesten. A balesetet okozó román rendszámú gépkocsi pedig elhajtott a helyszínről, vezetőjét nagy erőkkel keresi a rendőrség.

A mentés idejére elrendelt teljes útlezárást már feloldották, a 4-es úton Debrecen felé tartóknak azonban még – a helyszínelés és a műszaki mentés ideje alatt – félpályás forgalomkorlátozásra és torlódásra kell számítaniuk.

(MTI)

Komment

Összesen 0 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.


Jelenleg nincsenek kommentek.

Szóljon hozzá!

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.