Érvénybe lépett a közüzemi árakra vonatkozó moratórium

A nemzeti együttműködés kormánya első akciótervében a 28. pontként nevesítette a közüzemi ármoratórium bevezetését. Az akciótervben foglaltaknak megfelelően a kormány 2010. június 30-án tartott ülésén határozatban fogadta el a gázipari szabályozás egyes rendeleteinek módosítását. A kormány döntésének értelmében az egyetemes szolgáltatásban vételező fogyasztók – többségében lakossági és kisfogyasztók, távhőtermelők – számára 2010. július 1-jétől nem emelkednek a végfelhasználói fogyasztói árak – olvasható a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium csütörtöki közleményében.

MNO
2010. 07. 01. 10:44
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

A kormány elfogadhatatlannak tartja, hogy a lakosság és a kisvállalkozások mindennapos kiadásait az energiaszámlák uralják, ezért a magyar családok érdekében az árszabályozás felülvizsgálatáról döntött, és annak lezárultáig ármoratóriumot hirdetett. A kormány a döntésnek köszönhetően a lakosságot jelentős, tíz százaléknál nagyobb mértékű gázáremeléstől kímélte meg. Az ármoratórium bevezetése és az árszabályozás felülvizsgálata kiemelt eleme az első akcióterv a szociális biztonság elvét erősítő intézkedéseinek.

Az ármoratórium bejelentésével egy időben megkezdődött az árszabályozási rendszer felülvizsgálata is. Ennek során Fellegi Tamás nemzeti fejlesztési miniszter vezetésével tárgyalások kezdődtek a szolgáltatók képviselőivel, melynek során tételesen felülvizsgálatra kerülnek az árat meghatározó képletek és szabályozások. A tárgyalások és a felülvizsgálat legfontosabb célja, hogy a lakosság és a szolgáltatók számára is kiszámíthatóbb és átláthatóbb ármeghatározási rendszer szülessen, amely a lehető legkisebb költség elvét érvényre juttatva, de a szolgáltatók indokolt működési és tőkeköltségeit figyelembe véve szolgálja minden piaci szereplő érdekét.

A felülvizsgálattal megbízott Nemzeti Fejlesztési Minisztérium célja, hogy már az őszi fűtési szezonra lezáruljon a vizsgálat, véget érjenek az egyeztetések, és megszülessen az új árszabályozási rendszer.

A kormány elsődleges szempontja a magyar családok energiaköltségeinek kímélése, ugyanakkor ezt úgy kívánja biztosítani, hogy az a gázipari szereplők számára lehetőség szerint veszteséget ne okozzon – áll a közleményben. Azonban döntési kényszert okozott, hogy a gázipari gyakorlat alapján az importárak negyedévenként változnak, és a korábban kialakított mechanizmusok beavatkozás nélkül 2010. július 1-jétől az olajárak és a forint-dollár árfolyam változása miatt jelentős importköltség-növekedést okoztak volna. Ez a növekedés az ármoratórium kihirdetése miatt a gázipari engedélyesek (szolgáltatók, nagykereskedők) számára jelentős veszteséggel járt volna.

A kormány méltányolja a szolgáltatóknak az árszabályozási rendszer felülvizsgálatához való pozitív hozzáállását, és elismeri azon igényüket, hogy az állami ármoratórium alatt veszteségük lehetőség szerint ne keletkezzen. Ennek elkerülése érdekében a szabályozásért felelős fejlesztési tárca olyan konstrukciót dolgozott ki, amely a harmadik negyedévben kedvező árú, nyugati forrásból beszerezhető pótlólagos gázforrások gázellátásba történő bevonását teszi lehetővé. Ezen források bevonásával a harmadik negyedév során anélkül kerülhető el a gázipari egyetemes szolgáltatók veszteséges működése, hogy az egyetemes fogyasztói kategória végfelhasználói árai növekednének, vagy állami források mozgósítására lenne szükség.

A konstrukció végrehajtásához a kormány döntött a földgázszolgáltatásról szóló 2008. évi XL. törvény rendelkezéseinek végrehajtásáról szóló 19/2009. (I. 30.) kormányrendeletet módosításáról, valamint a Nemzeti Fejlesztési Minisztériumnak ki kellett adnia az egyetemes szolgáltatók részére vételre felajánlott földgázforrás költségalapú áráról szóló miniszteri rendeletet.

Hangsúlyozzák ugyanakkor, hogy a módosítások elvégzésével az árszabályozás felülvizsgálata és a szolgáltatókkal folytatott tárgyalások nem zárultak le, a hosszabb távon elvégezhető módosítások kidolgozása az érintettek együttműködésével tovább folytatódik.

A fentieken túl módosult a földgáz-rendszerhasználati díjak megállapításáról szóló 31/2009. (VI. 25.) KHEM-rendelet, mivel a rendszerhasználati díjakat 2010. július 1-jétől az európai uniós követelmények miatt hőmennyiségben szükséges megállapítani, míg a jelenlegi rendeletben térfogatértékek vannak meghatározva. Ezen módosítás az ármoratóriumot nem érinti.

Komment

Összesen 0 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.


Jelenleg nincsenek kommentek.

Szóljon hozzá!

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.