Az új főigazgató július 9-i hatállyal Pósfai Gábor. A közlés szerint a vezetőváltással megkezdődött az intézményben az átadás-átvétel is.
Pósfai Gábor az orvosi egyetem elvégzése után tíz évig sebészként dolgozott a fővárosi Szent István Kórházban. Sebészetből és gasztroenterológiából tett szakvizsgát, részt vett az orvostovábbképzésben, és a SOTE III. Sz. Sebészeti Klinikáján folyó tudományos kutatásokban. Közel nyolcvan hazai és külföldi előadás és tudományos közlemény szerzője, illetve társszerzője.
Pósfai Gábor dolgozott az Arany Alkony Kht. csepeli intézményének vezetőjeként, majd a közhasznú társaság idősotthon-hálózatának szakmai felügyeletét ellátó ügyvezetőjeként. Elvégezte az ELTE Társadalomtudományi Karának Szociális Menedzser Szakát. Alapító tagja és megalakulása óta alelnöke volt a szociális területen működő egyik országos szakmai érdekképviseleti szervezetnek, a Szociális Ellátók és Szociális Ellátottak Egyesületének.
Az új főigazgató rendszeresen bekapcsolódott a szociális ágazat jogszabályaival kapcsolatos egyeztetésekbe, szociális szakmai konferenciákon és szakmai közleményekben mutatta be a szociális szolgáltatások fejlesztésével kapcsolatos javaslatait.
(MTI)
Nyolc amerikai luxusvillát találtak Zelenszkij új háborús főtárgyalójánál















Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!