„Időzített aknákat” hagy maga után Fico?

Robert Fico kormányfő vasárnap este hat órakor avatja fel a komáromi körforgalomban a Cirill-Metód emlékhelyet. Azt még nem tudni, hogy a már meglévő szobor kerül-e áthelyezésre. A szlovák köztévé élőben közvetíti az eseményt.

MNO
2010. 07. 02. 11:57
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Robert Fico kormányfő avatni készül a Cirill-Metód évfordulót megelőző napon a Komárom belvárosában található körforgalomban – tudta meg a Bumm.sk Andruskó Imrétől, az MKP helyi szervezetének vezetőjétől. Elmondta, biztos forrásból tudja, hogy már kiküldték az embereknek a meghívókat vasárnap este hat órára, amikor a kormányfő Komáromba érkezik az avatni.

Azzal kapcsolatosan nincsenek pontos információk, hogy a jelenleg a Matica komáromi székházának homlokzatán álló Cirill és Metód szobor kerül a körforgalom közepébe, vagy sem. Ma tárgyal a Matica Slovenská országos szerve az üggyel kapcsolatosan. Korábban elutasították a szobor áthelyezését. A komáromi Matica vezetője, Jozef Cernek, egyértelműen elutasította a szobor áthelyezését, de jelenleg külföldön tartózkodik. A komáromi Matica székház vezetője jelenleg kórházban van.

Andruskó Imrének arról is tudomása van, hogy az állami tévécsatorna élőben közvetít majd az avatásról. A közvetítés miatt a meghívottakat arra kérték, hogy időben érkezzenek – tette hozzá.

Andruskó szerint Robert Fico szándékosan hagy maga után időzített aknákat, hogy minél nagyobb zavart keltsen. „Nincs kifogásunk Cirillel és Metóddal szemben, de a módszer ellen, ahogy Komárom belvárosában szobrot emelnek, határozottan tiltakozunk” – fejtette ki Andruskó Imre, korábbi MKP-s parlamenti képviselő.

A kormány szóvivője megerősítette, hogy tervben van az avatás vasárnap este hat órakor. A szóvivő szerint valószínűleg a már álló Cirill és Metód szobor kerül áthelyezésre. Hivatalos jelentést később adnak ki.

(bumm.sk)

Komment

Összesen 0 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.


Jelenleg nincsenek kommentek.

Szóljon hozzá!

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.