Az Új Szó című szlovákiai magyar napilap csütörtöki számában azt írja, hogy tíz nappal a tanácskozás előtt még mindig nem tudni, kik indulnak az MKP elnöki tisztségéért. Csáky Pál eddigi elnök, miután a párt 4,33 százalékos támogatottsággal nem jutott be az új szlovák parlamentbe, az egész vezetőséggel együtt lemondott tisztségéről. Jelenleg kilenctagú ügyvezető testület irányítja a pártot. Ez kedden ülésezett, de személyi kérdésekről állítólag nem esett szó.
„Kizárólag a kongresszus előkészítésének részleteiről tárgyaltunk” – mondta a lapnak Berényi József. Farkas Iván mellett éppen Berényi az, akit nem hivatalos források a pártelnöki poszt egyik várományosaként emlegetnek. „Mindkettőjüknek van esélye” – nyilatkozott Szigeti László, az MKP érsekújvári járási elnöke. Elárulta, hogy egyes régiók őt szeretnék elnöknek. „Nagy valószínűség szerint nem indulok, vannak nálam alkalmasabb emberek is erre a posztra” – magyarázta Szigeti.
A volt oktatási miniszter mellett Kvarda József egykori kulturális államtitkár és képviselő neve is felmerült az elnökjelöltek között. Csáky Pál elnök is hallgat arról, hogy harcba száll-e az elnöki posztért. Háttér-információk szerint több jelölt csak akkor pályázna az elnöki posztra, ha nem lennének ellenjelöltjei, írta az Új Szó.
(MTI)
Dráma a tetőfokon, a darts-vb legjobb meccsén búcsúzott a titkos esélyes















Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!