A gyilkosság elkövetésekor 19 éves B. Ádám, a 20 éves B. István – ugyancsak erőszakos cselekmények miatt mindketten büntetett előéletűek – és a fiatalkorú, 14 esztendős B. Dávid 2008. november 11-én követték el szörnyű tettüket Jászberényben. A vádirat szerint a fiatalok meg akarták büntetni az 55 éves Sz. Zoltánt, aki közel három éve vette rá az akkor 11 esztendős B. Dávidot – a fiú számítógépezni járt át a sértetthez –, hogy alkalmanként fajtalankodjon vele. (A nyomozás során egyébként szexuális segédeszközöket is találtak a sértett házában.) Ezért a szolgáltatásért Sz. időnként pénzt adott a fiatalnak, később a motorját és az autóját is kölcsönadta az őt kényeztető B. Dávidnak. E tiltott kapcsolat 2008-ban rövid időre félbeszakadt, mikor is a férfi Franciaországba ment dolgozni. Amikor ősszel hazatért, már Dávid kereste fel őt, s többször éjszakára is együtt maradtak. Ez a kapcsolat dühítette fel Dávid bátyját, B. Ádámot, s unokatestvérüket, B. Istvánt, akik elhatározták, megbüntetik az általuk pedofíliával vádolt férfit.
Azt is elgondolták, hogy az erőszakos bosszú mellett Sz. lakását is kirámolják. November 11-re tervezték akciójukat. Amikor a fiatalok este 8 óra körül Sz. Zoltán jászberényi házához érkeztek, a sértettnél tartózkodott annak fia, illetve ismerőse. Sz. csak Dávidot engedte be, a két idősebb fiúra haragudott, ezért előttük bezárta a kaput. B. Ádámnak és B. Istvánnak várniuk kellett, amíg Sz. vendégei haza nem mennek. Erre este 9 óra körül került sor. Ekkor a megbeszéltek szerint Dávid, elterelve a háztulajdonos figyelmét, kinyitotta rokonainak a kaput, akik így belopóztak a lakásba. A mit sem sejtő Sz. Zoltánt a két nagyobbik fiatal azonnal ütni-verni kezdte, eközben Dávid elhagyta a szobát.
Ádám és István leragasztották a már aléltra vert Sz. szemét és száját, majd zsinórokkal lekötötték kezét-lábát úgy, hogy az moccanni sem bírt. Ekkor egy számítógépes vezetéket körbetekertek a nyakán, s azt mindketten addig húzták, amíg a sértett, hosszú kínok között meg nem fulladt. Ezt követően – immár mind a hárman — a lakásból számítógépeket, fényképezőt, mozgásérzékelőt, mobiltelefonokat, webkamerát, videokamerát, adaptert, monitorokat, távcsövet és még egy légpuskát is összepakoltak, illetve az elhunyt személyi okmányait és vezetői engedélyét is magukhoz vették, s mint akik jól végezték a dolgukat, Sz. Zoltán személygépkocsijával elhajtottak.
A fiatalok B. Ádám nővéréhez, az Alattyánban élő K. Istvánnéhoz autóztak. A kocsit egy nádassal sűrűn benőtt területen rejtették el. Amikor másnap megtudták, hogy a rendőrség már nagy erőkkel keresi őket, a nővér segítségével az elrabolt műszaki tárgyakat egy kútba dobták, majd Budapestre szöktek. A nyomozók nem sokkal később a fővárosban fogták el őket.
Az első-, illetve a másodrendű vádlott – B. Ádám és B. István – egyaránt 15-15 év fegyházbüntetést kapott első fokon, nyereségvágyból, társtettesként elkövetett emberölés büntettében. A harmadrendű vádlottat, a rablásban és emberölésben is bűnsegédként szereplő B. Dávidot 5 év, fiatalkorúak börtönében letöltendő szabadsávesztésre ítélték. Balázsné Busku Terézia ügyész tudomásul vette a megyei bíróság Víghné Tigyi Anikó vezette tanácsa által hozott ítéleteket, míg a vádlottak és ügyvédjeik a minősítés megváltoztatásáért, illetve enyhítésért fellebbeztek, így az ítéletek a Debreceni Ítélőtáblán válhatnak majd jogerőssé. K. Istvánnét, mint a vádlottak bűnpártoló rokonát megrovásban részesítette a megyei főügyészség.
(szoljon.hu)
Nyolc amerikai luxusvillát találtak Zelenszkij új háborús főtárgyalójánál















Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!