Késéssel indul a dinnyeszezon

Az idén csaknem háromhetes késéssel, július 15-20 körül indul a dinnyeszezon – mondta Mártonffy Béla, a Magyar Zöldség-Gyümölcs Szakmaközi Szervezet és Terméktanács (FruitVeB) ügyvezető igazgatója kedden az MTI-nek.

MNO
2010. 07. 13. 19:03
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Mártonffy Béla elmondta: a hosszú távon átlagos 180-200 ezer tonnás terméshez képest mintegy 40 százalékos terméskiesésre lehet számítani országos szinten. Nagyon sokat változtathat ugyanakkor felfelé a kilátásokon az, ha a későbbi kötések beérnek, és ilyen meleg marad az idő, mint most. Az előző, májusi időszak nem kedvezett a dinnyének, az akkor megkötött virágait ugyanis elveszítette, ez okozza a terméskiesést. A jelenlegi hőség sem kedvező, de Békésben, ahol a dinnyetermelés a legjelentősebb, 90 százalékban öntöznek is a dinnyetermelők. Ott ráadásul a dinnyének legalább 30 százalékát tökre oltották, aminek ellenállóbbak a gyökerei, így várhatóan gyorsabban is regenerálódik.

A szakember szerint a dinnyetermés a magyarországi fogyasztásra elegendő lesz, előfordulhat azonban a kritikus májusi időjárás miatt, hogy egyes időszakokban „összeérik” a termés, és kétszer annyi dinnye jelenik meg rövid időn belül a piacon, mint amennyire ütemes piacra kerülés esetén megszokott. A dinnyések egyelőre reménykednek abban, hogy ez mégsem következik be. Kérdés ugyanakkor, hogy a friss dinnye exportot tudja-e teljesíteni Magyarország, hiszen július közepétől a legnagyobb európai dinnye-beszállító Magyarország. A szezont érintő késéssel – ami Szabolcs-Szatmár-Bereg megyében az átlagosnál még nagyobb is lehet – mennyire tudják teljesíteni a dinnyések a német, lengyel, skandináv és egyéb piacok igényeit.

A dinnyeexport árualap mennyiségét a fogyasztás is befolyásolhatja: ha ebből a szempontból nem kedvező az időjárás, akármilyen termés is van, nem fogy úgy a dinnye, amennyiben azonban meleg lesz, mint például most, s a kánikula hosszan tart, még a rekordtermés is kevés lenne – hívta fel a figyelmet a FruitVeB ügyvezető igazgatója. A hosszú ideig a magyar piacon lévő import dinnyénél átcsomagolási probléma is volt, macedón, illetve görög dinnyét csomagoltak át.

Ez ügyben a FruitVeB azonnal a Vidékfejlesztési Minisztériumhoz (VM) fordult, ennek nyomán vizsgálatot indítottak, s büntetést szabtak ki. Az érintett áruház „véletlenre” hivatkozott, de a szakember az ilyesmit – mint fogalmazott – már megszokta. A legfontosabb lépés ugyanakkor a feketekereskedelem és az átcsomagolások elkerülésére az lenne, ha a kormányzat biztosítaná a friss zöldség-gyümölcs szektor teljes átláthatóságát az EU által előírtak alapján. Az elmúlt két évben a korábbi kormányzat ezt nem tette meg – hívta fel a figyelmet Mártonffy Béla.

(MTI)

Komment

Összesen 0 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.


Jelenleg nincsenek kommentek.

Szóljon hozzá!

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.