Kristóf Attila: (mi enyhíti a csapást )

MNO
2010. 07. 10. 7:01
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Másnap elutaztam Csopakra, s elszontyolodva vettem szemügyre a kifordult tonnányi földlabdát és a szakadt gyökereket. Pityu azt javasolta, próbáljuk meg mégis visszaemelni a fát. Erős pányvákat hozott. Egy másik csopaki barátom, Kovács Zoli kölcsönadta traktoremelőjét, amivel egyszer, sok évvel ezelőtt egy kidőlt fiatal diófát helyre tettünk. Most a vérszilvát is sikerült úgy félméternyit megemelnünk. Pityu szerzett egy csörlőt, azonban a fa tovább már nem moccant. Egy teljes napig makacsul kínlódtunk vele. Ebben a kínlódásban némi öröm volt, hogy mindenki segíteni akart. Másnap vásároltam harmincméternyi, négy tonnát bíró drótkötelet. Ezt ráerősítettük a vérszilvafára, majd átvezettük a feljebb álló meggyfára rögzített karabineren, s így páternoszteres módszerrel, az utcán lévő traktorral próbáltuk megemelni, s földlabdástul visszahelyezni a hatalmas lombozatú fát. Az emelkedni is kezdett, de aztán nagy csattanással a négytonnás drótkötél elszakadt. Csak ekkor láttuk be, hogy a küzdelem kilátástalan. És jött a láncfűrész.

(Magyar Nemzet, 2010. július 10.)

Komment

Összesen 0 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.


Jelenleg nincsenek kommentek.

Szóljon hozzá!

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.