Megőrültek az olaszok! A gyerekeket büntetik majd?

Egyre furcsább tilalmak borzolják az olaszok idegeit. Több mint 140 ezer forint bírságot kell annak fizetnie, aki autóban csókolózik, de tilos a macskák etetése és a tengerparton homokvárat építeni.

Pálfi Krisztina
2010. 07. 05. 5:16
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Már több mint 150 „közbiztonsági” törvény borzolja az olaszok és a turisták idegeit, mióta Silvio Berlusconi extra jogokat adott a helyi hatóságoknak. Az eredeti elképzelés szerint ezzel a bűnözést és az „antiszociális magatartást” szorították volna vissza.

A „nyilvános helyeken lévő illem” betartatása odaáig fajult, hogy Vigevanóban, Milano környékén egy párt azért büntettek meg 160 euróra (43 ezer forint), mert le mertek ülni egy emlékmű lépcsőjére. „Nagyon meleg volt, és csak szerettünk volna megpihenni egy kicsit” – mondta a 24 éves Giada Carnevale. „Semmi más lehetőségünk nem volt a téren, nem akartunk beülni egy bárba vagy kávézóba, mert ott rendelni is kell, és egy ital legalább 5 euróba kerül. Mi csak beszélgetni szerettünk volna, nem ittunk, ettünk vagy dohányoztunk.” A város polgármestere azzal indokolta a bírságot, hogy minden hónapban komoly összegeket kell az emlékmű tisztántartására fordítani. Nápoly közelében, Eboliban például 500 eurós (több mint 140 ezer forint) bírság vár arra, aki az autójában csókolózik.

Velence közelében, Eracleában azt büntetik meg, aki homokvárat épít a tengerparton. A városvezetés szerint ugyanis a várak veszélyesek lehetnek és akadályozzák a parton sétálgató embereket. Bergamóban a galambok etetését „díjazzák” 333 eurós (95 ezer forintos) büntetéssel, míg ugyanezért Velencében már 500 eurót kell fizetni. A szardíniai Oristanóban 360 eurós (több mint 100 ezer forintos) büntetés vár arra, aki a fehér homokos parton rá mer gyújtani. Capriban a fapapucsokat tiltották be. Cesenában a kóbor macskák etetéséért jár büntetés.

Több olasz lap a Mussolini-érában alkalmazott bürokratikus gyakorlathoz hasonlította a mostanában hozott rendelkezéseket. „Csókok, klumpa és strandlabda – Olaszország, ahol minden tilos” szalagcímekkel cikkeznek az új tilalmakról az újságok.

(The Daily Telegraph)

Komment

Összesen 0 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.


Jelenleg nincsenek kommentek.

Szóljon hozzá!

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.