Megverték a hajléktalant, majd rágót vettek a lopott pénzből

Súlyosan bántalmazott, majd kirabolt egy hajléktalan férfit három fiatal Nyíregyházán. Két fiatalkorú elkövetőt már őrizetbe vettek a rendőrök – közölte a Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Rendőr-főkapitányság helyettes szóvivője csütörtökön.

MNO
2010. 07. 08. 15:21
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

A 13-14, illetve 18 éves helyi fiatalok még kedd este egy buszmegállóban támadták meg a hajléktalant, majd miután a nála lévő 100 forintját megszerezték, elmenekültek a helyszínről – mondta Fedor Rita.

A főhadnagy tájékoztatása szerint a rablás elkövetésének megalapozott gyanúja miatt kihallgatott két fiatal felnőtt, illetve gyermekkorú társuk vallomásukban elismerték a bűncselekmény elkövetését. Elmondták: míg egyikük lefogta a férfit, addig a másik bántalmazta, majd elvették tőle a pénzét, amiből később egy közeli üzletben rágógumit vásároltak. A harmadik társnak a figyelés volt a szerepe, ő azonban – koránál fogva – még nem büntethető.

A rendőrség az eljárást a két gyanúsítottal szemben őrizetbe vételük mellett folytatja – közölte a szóvivő. Fedor Rita megjegyezte: a nyomozók ezenkívül azt is vizsgálják, hogy a fiatalok összefüggésbe hozhatók-e a közelmúltban szintén hajléktalanok sérelmére elkövetett bűncselekményekkel.

(MTI)

Komment

Összesen 0 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.


Jelenleg nincsenek kommentek.

Szóljon hozzá!

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.