Az MLSZ pénteken Telkiben díjazta az elmúlt szezon legjobbjait. Az eredményről dr. Bartha Csaba, a DVSC-TEVA sportigazgatója a következőt nyilatkozta: „Örülünk, hogy a DVSC az NB I-es bajnokság, a DVSC II pedig az NB II keleti csoportjának fair play versenyében a második helyen végzett, és ezt ugyanolyan fontosnak tartjuk, mint a pályán elért eredményeket. Nagyon büszkék vagyunk a csapatainkra, illetve az edzőinkre” – fogalmazott a klubvezető.
„A Magyar Labdarúgásért díjat Szima Gábor, a DVSC elnöke kapta, ami, azt gondolom, elismerés az elmúlt években végzett áldozatos munkájáért. Nagyon sajnálatosnak tarjuk ugyanakkor, hogy az edzőbizottság nem elég körültekintő döntést hozott. Dr. Mezey Györgyöt nagyon nagy kvalitású edzőnek tartjuk, sok mindent elért már a szakmában, és méltán tartják az egyik legfelkészültebb és legnagyobb szakembernek nem csak Magyarországon, de Európában is. Úgy véljük azonban, hogy idén a legjobb edzőnek járó díjat Herczeg András klubmenedzsernek kellett volna kapnia, mivel az általa vezetett csapat Magyarországon mindent megnyert, amit csak lehetett, illetve az együttest a Bajnokok Ligája csoportkörébe vezette.”
(dvsc.hu, nb1.hu)
Üzent a katonáknak a honvédelmi miniszter + videó















Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!