Az árak tavalyi kismértékű csökkenése a bizottság szerint az értékesítési akciókra vezethető vissza, amelyekkel számos ország a recessziós hatást kívánta enyhíteni.
„Örömteli fejleménynek tartom, hogy az európai fogyasztók változatlanul profitálhatnak az autópiaci versenyből, ugyanakkor elgondolkodtató az a tény, hogy a gazdasági válság idején a karbantartási költségek és az alkatrészárak tovább emelkedtek” – mondta Joaquin Almunia, a bizottság alelnöke, versenyjogi biztos.
A személygépkocsik uniós árindexe (ami tartalmazza a vásárlók által kifizetett listaárat, az árengedményeket, az áfát és a regisztrációs díjat) 1,1 százalékkal emelkedett, miközben a kiskereskedelmi árak 1,7 százalékkal nőttek, tehát a személygépkocsik árai reálértéken 0,6 százalékkal csökkentek.
Tavaly a 27 uniós tagállam közül 24-ben csökkentek az autóárak reálértéken. Hollandiában az ár nem változott, Nagy-Britanniában 7,7 százalékkal, Svédországban 2,7 százalékkal emelkedett.
A reálárak Szlovéniában 13,4 százalékkal, Litvániában 11,1 százalékkal, Szlovákiában 11,0 százalékkal, Romániában 10,1 százalékkal, Csehországban 9,4 százalékkal, Máltán 9,2 százalékkal, Bulgáriában 9,1 százalékkal csökkentek.
Magyarországon az autók reálára az európai átlagnak megfelelő mértékben, 0,6 százalékkal csökkent 2009-ben. (A nominális autóárak 5,6 százalékkal emelkedtek 6,2 százalékos infláció mellett.)
Spanyolországban az autók reálára 4,7 százalékkal, Ausztriában 2,4 százalékkal, Olaszországban 1,1 százalékkal, Németországban 1,0 százalékkal, Franciaországban 0,6 százalékkal csökkent. Az autók listaára közötti országonkénti átlagos különbség 9,8 százalékról 8,5 százalékra csökkent 2009-ben.
(MTI)
Nyolc amerikai luxusvillát találtak Zelenszkij új háborús főtárgyalójánál















Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!