Az informális megbeszélés után tartott tájékoztatóján Navracsics Tibor elmondta: a kormánytisztviselői törvényre építve a jövőben specializált életpályamodelleket fognak kiépíteni. A csütörtöki találkozón megállapították, hogy az említett jogszabályban egy olyan pont van, amelyben nem tudnak dűlőre jutni. Ez az a kérdés, hogy a jövőben lehet-e indoklás nélkül kormánytisztviselőt felmenteni vagy sem – közölte.
Ezzel összefüggésben elmondta: arra kérte a szakszervezeteket, jelezzék, ha olyan eset jut a jövőben a tudomásukra, hogy valakit kimondottan politikai okokból bocsátanának el a közigazgatásból úgy, hogy egyébként a munkája erre nem ad okot. Ha ilyen előfordul, ki fogják vizsgálni – fűzte hozzá.
A kormánytisztviselői törvény nem vonatkozik a közalkalmazottakra, sőt a köztisztviselők közül sem mindenkire. Személyi hatálya kimondottan azokra a köztisztviselői státuszban lévő munkavállalókra vonatkozik, akik minisztériumokban dolgoznak, illetve tárcáknak alárendelt államigazgatási intézményekben. Ebbe a körbe mintegy 60 ezer munkavállaló tartozik, ők lesznek kormánytisztviselők – ismertette. Navracsics Tibor hangsúlyozta, az érdekképviseletekkel való párbeszéd alapvető célja, hogy Magyarországon újraépítsenek egy hatékony, professzionális, fegyelmezetten működő közigazgatást.
(MTI)
Dráma a tetőfokon, a darts-vb legjobb meccsén búcsúzott a titkos esélyes















Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!