Oroszország és az USA nem örülne az újabb „szakácsnak”

Korábban nem tapasztalt kínai behatolás figyelhető meg a Kaszpi-tenger mentén elhelyezkedő országokban. Az új ázsiai nagyhatalom célja egyelőre a helyi földgáz megszerzése, de a későbbi jelentős politikai térnyerés sem zárható ki. Oroszország és az Egyesült Államok természetesen nem örülne egy újabb rivális megjelenésének a térségben.

Napjainkban a gáz és annak birtoklása a politikai és gazdasági kérdések középpontjában szerepel. A gázpiacon napjainkban nem a világ legnagyobb termelője, Oroszország és nem az Egyesült Államok a legbefolyásosabb szereplő, hanem Kína. Annak ellenére, hogy az ázsiai országnak mind kőolajból, mind szénből nagyobb a függősége, Peking a legagilisabb és a legaktívabb szereplője a nemzetközi gázpiacnak.

Kína ahhoz, hogy biztosítsa a megfelelő mennyiségű energiát a gazdasági növekedéséhez, megtette a szükséges lépéseket: növelte hazai termelését és minél több külföldi forrás fellelését szorgalmazza. A közel két évtizedes „árnyékbokszolás” a Nyugat és Oroszország között, úgy tűnik, ahhoz vezetett, hogy a mérkőzést az ázsiai óriás nyeri. Kína napjainkra elérte, hogy hazai gázszükségletét képes kielégíteni és az ottani ipar a nemzetközi visszaesés ellenére képes a növekedésre. Vannak arra utaló jelek, hogy a pekingi energetikai törekvések nem tudnak lépést tartani a geopolitikai ambíciókkal: idén a gáz ára 25 százalékkal emelkedett. Peking erre válaszul fokozta a cseppfolyós gáz importját Ausztráliából, Malajziából, Pápua Új-Guineából és Katarból.

Benyomulás a Kaszpi-térségbe

Belföldön Kína megépítette a kelet-nyugati gázvezetéket, amely Hszincsiang (Xinjiang) tartományból szállítja a keleti partra a nyersanyagot. A PetroChina folyamatosan új lelőhelyeket keres az országon belül. Az ázsiai ország nemrég kötött megállapodást az amerikai kormányzattal, hogy Észak-Amerikában is termelhessen ki földgázt. A kínai hatóságok számításai szerint a szén–metán-termelés 2020-ra tizenhatszorosára fog emelkedni. Néhány elemző szerint akkora 80 százalékban önellátó lesz gázból az ázsiai nagyhatalom.

Az elmúlt években Kína egy 1139 mérföld hosszú gázvezetéket épített Közép-Ázsia és Hszincsiang tartomány között, amellyel hozzájut a kazah, az üzbég és a türkmén nyersanyagforrásokhoz. Tavaly, a mamutvállalkozás befejeztekor a kínai elnök is részt vett a türkmenisztáni átadáson, így az ázsiai ország hivatalosan is Kaszpi-térség legbefolyásosabb szereplője lett. Elemzők megkongatták a vészharangot, hogy ezzel Oroszország elveszítette egyik legfontosabb tradicionális háttérbázisát. Június elején Gurbanguly Berdimuhamedov türkmén elnök bejelentette, hogy egy az országát átszelő vezetéket épít, amely belekapcsolódik a Kína–Közép-Ázsia vezetékbe. A közel kétmilliárd dolláros projektet a türkmének önállóan szeretnék megvalósítani, de sokak szerint ez kínai segítség nélkül nem fog menni.

Újabb nagyhatalmi ütközőzóna születik?

Egyelőre sem a Nyugat, sem az oroszok nem képesek reagálni erre a kínai előrenyomulásra, mivel saját vezetékterveik elég gyenge lábakon állnak. 2009 áprilisában felrobbant egy orosz–türkmén gázvezeték. A türkmén hatóságok szerint a Gazprom állt az akció mögött, hogy ne kelljen magas árat fizetnie a gázért – az orosz fél tagadta mindezt. Ez idő alatt a nyugati cégek a Nabucco megvalósításán dolgoznak, de egyelőre ezt a tervet sem kíséri sok siker.

A kínai állami cégek egyelőre nagyon jól érvényesülnek a térségben. A kínai technológiát és fejlesztéseket a Kaszpi-országok egyelőre jól fogadják, azonban a politikai nyomulást már nem nézik annyira jó szemmel. Annyi bizonyos, hogy a kínai fogyasztók gázéhsége miatt a cégek a világ egyik legbizonytalanabb geopolitikai részébe kerültek. Ha a kínai vállalatok nem vigyáznak, könnyen súlyos biztonsági vitákba keveredhetnek a különféle nagyhatalmakkal, amelyek nem kívánják föladni itteni pozícióikat. Oroszország és az Egyesült Államok, amelyek jóval mélyebben vannak jelen a térségben, nem fogadnák jól, ha „még egy szakács jelentkezne a Kaszpi-konyhában”.

(Forrás: foreignpolicy)