Alekszej Kudrin az állami duma szerdán tartott vitájában hangsúlyozta: a kormánynak jelenleg az a feladata, hogy vonzó feltételeket teremtsen a magánbefektetéseknek. Mint rámutatott, lehetetlen a gazdaságot költségvetési forrásokból modernizálni, a költségvetési eszközök csak az innovatív projektek támogatását szolgálhatják.
A gazdaság korszerűsítésében elsőbbséget élvez az űripar, a telekommunikáció, az orvostudomány és a gyógyszeripar. Az állam a június 2–ig eltelt két évben 216,9 milliárd rubel (1 euró=39,1 rubel) értékben 119 hitelre vállalt garanciát, ebből az idei évre 42 hitelgarancia jutott 55,2 milliárd rubel értékben. Ennek köszönhetően a kiemelt jelentőségű vállalatok összesen 374 milliárd értékű kölcsönhöz jutottak.
Kudrin elmondta azt is, hogy a legnagyobb orosz pénzintézet, az állami tulajdonú Szberbank 62,8 milliárd rubelt fizetett eddig legnagyobb részvényesének, a jegybanknak a tőle kapott alárendelt kölcsönért. A Szberbank ebből a kölcsönből 300 milliárd rubelt még a lejárata előtt törlesztett. A kamatokból befolyó összeg 75 százalékát a jegybank a költségvetésbe utalja át, így megtérülnek a pénzügyi szektor támogatására fordított állami kiadások.
Oroszországban a jogi személyek által késedelmesen fizetett hitelek nagysága július 1-jén 827 milliárd rubel volt, az év eleje óta 6,5 százalékkal gyarapodott. A késedelmes lakossági hiteltörlesztések értéke az év elejétől 7,5 százalékkal 271 milliárd rubelre emelkedett.
Az állam adósságszolgálati terhei 2012–re az idei 280 milliárd rubelről 587 milliárd rubelre emelkednek. A hazai össztermék 5,4 százalékát kitevő idei deficit több mint felét még a tartalékok (1,419 billió rubel) fedezik, a maradék 1,058 billió rubelre viszont hitelt kell felvenni. A jövő évtől kezdve azonban a költségvetési hiány nagyobb részét kell hitelből finanszírozni – figyelmeztetett Kudrin.
(MTI)















Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!