A politikus pénteki, a főváros X. kerületében tartott sajtótájékoztatóján azt mondta: az elmúlt napokban újabb szocialista korrupciós ügy került nyilvánosságra, a Kőbányai Vagyonkezelő Zrt. ugyanis több mint 50 millió forintos szerződést kötött Nyulász János kerületi szocialista képviselő családi cégével, a Kősec Kft.-vel.
A szerződés vesztesei a Kőrösi Csoma Sándor úton lévő százlakásos szociális bérház lakói, akik ezáltal elvesztették ingyenes parkolási lehetőségüket, továbbá közös költségük is jelentősen emelkedett – fejtette ki Révész Máriusz. A kormánypárti képviselő az eset miatt a képviselői mandátumáról való haladéktalan lemondásra kérte Nyulász Jánost.
Révész rámutatott: Radványi Gábor, a Fidesz kőbányai frakcióvezetőjének vizsgálata derített fényt arra, hogy a Kősec Kft. kibérelte a társasház alatti 90 férőhelyes parkolót a helyi vagyonkezelőtől. A további vizsgálatok után arra is fény derült, hogy a cégben Nyulász János fia mellett a képviselő felesége is résztulajdonos. Ez után került nyilvánosságra, hogy a társaság ugyan nettó félmillió forintot fizet a teremgarázs bérletéért, de egy másik szerződéssel havonta nettó 700 ezer forintot kap annak őrzéséért. Hozzátette: ezt az elfogadhatatlan szerződést tavaly pályáztatás nélkül hosszabbították meg öt és fél évre szólóan, ami azt jelenti, hogy a vagyonkezelőnek összesen 57 millió forintot, míg teremgarázst használni kívánó lakóknak havonta 8750 forintot fizetnek a terület őrzéséért.
Révész közlése szerint a vagyonkezelő egyik vezetője korábban elismerte, hogy ilyen szerződést politikai támogatás nélkül biztosan nem kötöttek volna senkivel. A politikus ezért a szerződés azonnali felbontását kezdeményezte. A fideszes képviselő megjegyezte továbbá, hogy a kerületben „egymást érték” a szocialistákhoz köthető korrupciógyanús ügyek, amiben elsősorban a „Kőbánya BKV-jaként működő”, helyi vagyonkezelő a leginkább érintett. Révész szerint ugyanis az elmúlt években több milliárd forint került szocialista képviselőkhöz köthető cégekhez a helyi vagyonkezelőtől.
(MTI)
Napi sudoku















Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!