A Vöröskereszt augusztus 22-ig az idén negyedik alkalommal lát el a Balatonnál elsősegélynyújtó szolgálatot mintegy négyszáz önkéntes bevonásával, a strandokat üzemeltető önkormányzatoknak ingyenesen. A segélyszervezet tíz strandra egy-egy félautomata defibrillátort is telepít, használatukra kiképezték az önkénteseket. Habsburg György beszélt arról is, hogy az elmúlt években a balatoni strandokon több mint négyezer sérülést láttak el szakszerűen, ez is bizonyítja, hogy szükség van az elsősegélynyújtó-pontokra.
A szervezet kétszer ennyi balatoni strandon is fel tudna állítani elsősegélynyújtó-pontokat, hiszen bőven vannak önkéntesek, és igény is lenne rá, de az egyre szűkösebb anyagi források miatt egyelőre nem tudják bővíteni a szolgáltatást. A balatoni szolgálatnak felajánlott tárgyi adományok az idén 60 százalékkal csökkentek, a pénzügyi támogatások, szponzorálások is számottevően visszaestek, és megszűnt a Balaton Fejlesztési Tanácsnál pályázható támogatási lehetőség is.
Grubert Roland projektvezető beszámolója szerint a balatoni szolgálat idei költségvetése 20-22 millió forint. Az önkéntesek 10 és 18 óra között teljesítenek szolgálatot. Ellátásukhoz az érintett önkormányzatok többsége napi egyszeri étkeztetéssel járul hozzá. Az idén a fonyódligeti strandon a vízimentő szolgálatot is a Vöröskereszt látja el.
(MTI)
Nyolc amerikai luxusvillát találtak Zelenszkij új háborús főtárgyalójánál















Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!