Sólyom aláírta, bekerül az alkotmányba a szólásszabadság

Aláírta Sólyom László köztársasági elnök a médiacsomag alkotmánymódosításra vonatkozó részét. Ennek értelmében bekerült a Magyar Köztársaság Alkotmányába a szólás és a sajtó szabadságát és sokszínűségét biztosító rész, valamint a tájékoztatáshoz való jog. • „A jogállamiság és a demokrácia győzelme” • Helyet kapott az alkotmányban a „közszolgálati médiaszolgáltatás”

MNO
2010. 07. 08. 16:17
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

A Magyar Közlöny július 6-i számában megjelentek értelmében módosult a Magyar Köztársaság Alkotmányáról szóló 1949. évi XX. törvény 61. paragrafusa. A törvény a kihirdetését követő napon lépett hatályba. A jogszabályt az Országgyűlés június 28-i ülésnapján fogadta el.

Az első bekezdés a véleménynyilvánítás szabadsága mellett ezentúl a szólás szabadságát is említi. A második bekezdés így szól: a Magyar Köztársaság elismeri és védi a sajtó szabadságát és sokszínűségét. A harmadik bekezdés megállapítja, hogy a demokratikus közvélemény kialakítása érdekében mindenkinek joga van a megfelelő tájékoztatáshoz a közügyek tekintetében.

A negyedik bekezdés, amely eddig a közszolgálati médiumok felügyeletéről, vezetőinek kinevezéséről, és a kereskedelmi médiumok engedélyezéséről, illetve a tájékoztatási monopóliumok megakadályozásáról szólt, ezentúl így szól: „a Magyar Köztársaságban közszolgálati médiaszolgáltatás működik közre a nemzeti önazonosság és az európai identitás, a magyar, valamint a kisebbségi nyelvek és kultúra ápolásában, gazdagításában, a nemzeti összetartozás megerősítésében, illetőleg a nemzeti, etnikai, családi, vallási közösségek igényeinek kielégítésében. A közszolgálati médiaszolgáltatást az Országgyűlés által választott tagokkal működő autonóm közigazgatási hatóság és független tulajdonosi testület felügyeli, céljainak megvalósulása felett pedig az állampolgárok egyes, törvényben meghatározott közösségei őrködnek.”

Folytatódik a médiacsomag vitája


A Cser-Palkovics András és Rogán Antal fideszes képviselők által június 11-én benyújtott médiacsomag értelmében a Magyar Televízió (MTV), a Magyar Rádió, a Duna Televízió és a Magyar Távirati Iroda (MTI) szervezetileg külön maradnának, de nonprofit zártkörű részvénytársaságokként működnének tovább. Közös felügyeleti szervük a Közszolgálati Közalapítvány lenne. A civil kontrollt egy tizennégy tagból álló Közszolgálati Testület biztosítaná. Létrejönne továbbá a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság, amelynek autonóm államigazgatási szerve a Médiatanács lenne.

Június 28-án fogadták el a parlamentben az öt előterjesztés negyedik elemét, az új médiaszabályozáshoz kapcsolódó alkotmánymódosítást, amellyel a Fidesz átírta az alaptörvény, a sajtó- és véleménynyilvánítás szabadságáról szóló 61. paragrafusát.

A csomag ötödik, „médiaalkotmánynak” nevezett elemének általános vitáját is lefolytatják a nyári rendkívüli ülésszak végéig. Az indítványhoz augusztus 31-ig lehet módosító indítványokat benyújtani. A médiacsomag azon elemének részletes vitája szeptember első felében, a róla szóló határozathozatal pedig októberben várható.

A médiastruktúrára vonatkozó maradék három javaslatról a tervek szerint még július 19-e előtt, vagyis a parlament jelenleg is zajló nyári ülésszaka alatt megtartják a végszavazást.

(MTI)

Komment

Összesen 0 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.


Jelenleg nincsenek kommentek.

Szóljon hozzá!

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.