Szakmai tiltakozás a légi parádé ellen

A biztonsági és a műemlékvédelmi megfontolások mellett a baleseti kockázatok miatt is megkérdőjeleződik a Red Bull légi parádé augusztus 20-i megrendezése a tavalyi helyszínen. A Red Bull légi verseny ellen a környezetvédők is tiltakoznak.

Magyar Nemzet
2010. 07. 01. 4:00
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Sem biztonságpolitikai szempontból, sem pedig a világörökség részeként a városra háruló kötelezettség miatt nem alkalmas a Red Bull légi parádé augusztus 20-i megrendezése abban a formában és helyen, ahogy az többek között tavaly is lezajlott. A biztonsági kockázatok elsősorban abból származnak, hogy az ünnepen túl sok ember viszonylag kis területen gyűlik össze, így egy esetleges baleset alkalmával a veszély sokkal nagyobb lehet. Elsősorban az időjárási tényező jelenthet kockázatot a légi versenynél – fogalmazott lapunknak Bánó Imre repülőmérnök. Példaként hozta, hogy egy nagyobb erősségű nyugati irányú szél könnyen turbulenciát okozhat a Várhegy mögött. A szakember szerint a Duna feletti átrepüléskor a motor meghibásodása is kockázatot jelent, mivel az alacsony repülés mindig veszélyes. Kérdéses, van-e olyan minőségbiztosítási szabályzat, amely megtiltaná, hogy üzleti érdekből ne lehessen megrendezni a légi parádét, amennyiben ezt az időjárás nem teszi lehetővé – hangsúlyozta a szakember.

A fenti megfontolásokon túl a Duna-part mint az UNESCO (az ENSZ kulturális szervezete) által a világörökség részének nyilvánított terület védelme is felmerül, mivel a légi parádét lebonyolító cég tavaly a szükséges engedélyek nélkül olyan helyekre is reklámot helyezett el, ahová egyébként az UNESCO és a magyar állam közötti szerződés nem adhat felhatalmazást – olvasható a csütörtöki Magyar Nemzetben, melyből további részleteket is megtudhat.

Komment

Összesen 0 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.


Jelenleg nincsenek kommentek.

Szóljon hozzá!

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.